miskolc8370522658671 n 526x381

 

– Nagyon sajnálom. Ő könnyeivel küszködve bólogatott. – jó ember vagy. Love you Man! – mondtam neki.

-Bye bye.

-Bye. Maradj erős! – végződött a beszélgetésünk, ami 10 perccel korábban azzal kezdődött, hogy:

– A nevem Jurij – mutatkozott be egy úszószemüveges férfi és leült mellém a padra, ahol a cuccai voltak a Miskolctapolcai Barlangfürdő parkjában.

Tört ukrán-angol-magyar vegyessalátában próbáltuk megérteni egymást és jókat nevettünk.

Kisvártatva előhalászta a mobilját és fotókat kezdett mutatni a családjáról, hogy Miskolcon nyaralnak, a Selyemréti fürdőben strandolnak.

– Miskolc jó hely – mondja magyarul.

Én helyeselek, nézem a fotóit, videóit.

– Most hol laktok, hotel, vagy apartman?

– Apartman itt. Miskolc. aztán valami cirillbetűs mondatok következtek, sajnos nem értettem.

– Ukrajna, mutatja a kék-sárgára festett vázát az apartman asztalán.

Közben ránézek a papucsára, az is kék-sárga, de nem említem meg, hallgatom tovább, próbálom megérteni, hátha kihámozok még gondolatokat.

– Sok kinder itt, úszni nem… – vált témát, bólogatok, igen, rengeteg a gyerek, ott a gyerekmedence is, mutatom neki. Elmosolyodik.

Meglátom, hogy a karján mászik egy hangya, ő is észleli, és meglepő finomsággal, óvatosan, nehogy ártson neki, letessékeli magáról a fűre.

Meglepődöm, mert én tuti megfogtam volna, összepödörintem és lepattintom. Micsoda tanítás ez a pillanat!

– 57 éves vagyok, a fiam 32 – rajzolja a földre a számokat, és kérdi, nekem van-e gyerekem.

– 0 mutatom neki, de talán 1-2 év múlva lesz, felelem.

Visszalép a mobilján a kezdőképernyőre, a háttere Ő és a felesége, Velencében gondoláznak.

– Merre vannak a többiek itt a strandon, a családja, a felesége? – kérdeztem, mire előtörtek a könnyei.

Tudod milyen érzés üldözni az emlékeidet? Amikor visszamész oda, ahol valakivel boldog voltál, ahol jól érezted magad, ahova bármikor visszamennél a szeretteddel, de soha többé nem teheted meg?