Tizenkét évvel ezelőtt drasztikusan megváltozott az életem, amikor férjem, Rihárd, néhány héttel esküvőnk után váratlanul eltűnt. Rihárd, a kedvesség, megbízhatóság és szerelem megtestesítője, az én világom volt. Két évig jártunk, mielőtt 26 évesen összeházasodtunk, elképzelve egy boldog jövőt, gyerekekkel és saját otthonnal.

Hirtelen, mint ahogy egy árnyék eltűnik a naplementével, Rihárd elűnt. Teljesen kétségeestem a hirtelen eltűnésétől, rengeteget kerestem kértem a barátok és a rendőrség segítségét, de az erőfeszítéseik hiábavalóak voltak.  Nem találták meg és én sem. Attól tartottam, hogy valami nagyon rossz dolog történt vele. 
Évek teltek el. Az idő során reménykedtem, hogy egyszer visszatér, elképzelve, ahogy kopogtat az ajtónkön.

Továbbra is hűségesen vártam a visszatértét. A barátaim észrevették magányosságomat és arra ösztönöztek, hogy keressek magamnak vaalkit.  Felhívták a figyelmem talán több időt kéne töltenem Ádammal, aki kitartóan mellettem állt. Ádam szeretete nyilvánvaló volt, értékeltem barátságát, de nem tudtam elűzni a hűtlenség érzését, amikor az elgondolások megfogalmazódtak bennem.

Mérnöki karrieremre összpontosítva eltereltem energiáimat a személyes életemtől. Egy nemrégiben tett üzleti út egy távoli városba hozott, ahol vigaszt kerestem egy vasárnapi istentisztelet látogatásával, hasonlóan otthoni szokásaimhoz.

Ahogy a gyülekezet széledt, egy nevetés megállított engem – egy hátborzongatóan ismerős nevetés. Megfordultam, és láttam őt. Rihárd alakja egyértelmű volt, haja mostanra őszülő. Szemei találkoztak azzal az enyémmel, sokkolt tekintettel, ami visszatükrözte a saját meglepetésemet. Kétség sem fért hozzá, hogy ő volt az.

Mellette álló nő megkérdezte tőle, kész-e menni. Rihárd röviden beszélt vele pár szót, majd rámnézett, és annyit mondott , hogy talákozzunk egy óra múlva a közeli kávézóban. 

Egy órával később a kávézóban Rihárd, idegességgel telve, elkezdte elmesélni eltűnésének történetét. Bevallotta, hogy egy régi középiskolai szerelme, váratlanul visszatért az életébe, bevallotta neki, hogy még mindig nagyon szereti őt.
A múltbeli érzelmei újra eltámadtak iránta rájött, hogy még mindig szereti őt. Ez a vallomás lesújtott engem, mivel a  még mindig a visszatérésében reménykedtem.

Megdöbbenten. “Tudod, hogy nem mentem újra férjhez, és vártalak téged minden évben?” mondtam neki indulatosan.
A döbbent kifejezés az arcán és zavarodottsága érezhető volt. Feldúltan feláltam és otthagytam, Rihárd sűrű bocsánatkérések közepette követett. Én pedig otthagytam őt, éppúgy, ahogy régen ő hagyott el engem.

A következő hónapokban, a hűtlensége miatti fájdalmat félretéve, úgy döntöttem, hogy Rihárdnak saját magam érdekében megbocsátok. Így fordultam Ádám felé, az új élet lehetőségének reményében. Úgy döntöttem, hogy onnantól elsősorban önmagamért fogok élni.