hajlektalanno1 6695418561324537688 n

Valamelyik nap megláttam ezt, a hajléktalan, beteg nénit. Gondoltam megkérdezem mi történt vele…. Elmondta, hogy majdnem 37 évet dolgozott a Magyar Postánál, majd combnyaktörése lett és jött a többi betegség. Egyre rosszabbul lett, az élettárasa is meghalt. Rövid időn belül megjelent az élettársa fia, aki utcára kitette. Egy darabig lakhatott az ismerősinél, majd onnan is mennie kellett. Így lett hajléktalan. Elmondta, hogy semmi jövedelme, és hogy nyugdíjat is csak 65 évesen fog kapni. Én nem akartam elhinni, úgyhogy kicsit segítettem utána járni az ügyének. Sajnos tényleg igaza volt, mert hamarosan jött a levél a nyugdíjfolyósítótól. A mellékelt levélben olvasható, hogy valójában mennyi időt dolgozz le.

Nem akartam hinni a szememnek. Általában az Újbudai Piacnál szokott lenni. Alkoholt nem iszik. Nehezen megy neki a járás, szinte csak totyog. Szerintem lehetne valami segélyt intézni számára, csak ahhoz is kíséret kellene neki. Azt nem hiszem el, hogy nem jár neki semmi. Próbáltam neki helyet keresni szállón, de akiket hívtam azoknál az összes hely foglalt volt. A rendőrök majdnem minden nap igazoltatják. Ahogy elkezdünk beszélgetni, már dőltek is belőle a könnyek, a keserves sírás. Testileg-lelkileg nagyon össze van törve. Én már nem is tudom, mit lehetnetne tenni. Hamarosan jönnek a kemény fagyok és csak remélni tudom, hogy nem marad az utcán..! Aki tud, kérem, hogy segítsen neki! Osszátok, így eljuthat több emberhez és hátha hamarabb érkezik a segítség. Köszönöm.

forrás