Egy öreg cseroki tanítja unokáját az életre. “Harc folyik bennem” – mondta a fiúnak. “Ez egy szörnyű harc, és két farkas között zajlik. Az egyik a gonosz – ő a harag, az irigység, a bánat, a megbánás, a kapzsiság, a gőg, az önsajnálat, a bűntudat, a neheztelés, a kisebbrendűség, a hazugság, a hamis büszkeség, a felsőbbrendűség és az ego.”
Majd így folytatta: “A másik a jó – ő az öröm, a béke, a szeretet, a remény, a derű, az alázat, a kedvesség, a jóindulat, az empátia, a nagylelkűség, az igazság, az együttérzés és a hit. Ugyanez a harc folyik benned – és minden más emberben is”.
Az unoka egy percig elgondolkodott ezen, majd megkérdezte a nagyapjától: “Melyik farkas fog győzni?”.
Az öreg cseroki egyszerűen így válaszolt: “Amelyiket te eteted”.
Könnyű áldozatnak érezni magunkat életünk kihívást jelentő helyzeteiben és körülményeiben. Meg akarjuk érteni negatív gondolatainkat, érzéseinket és tapasztalatainkat, ezért más emberekre, tárgyakra vagy eseményekre hárítjuk a felelősséget. Kívülről nézzük, hogy megpróbáljuk értelmet adni annak, ami bennünk zajlik. Mindig ezt tesszük. Miért? Így próbálunk megküzdeni, és úgy érezni, hogy jobban uraljuk az ellenőrizhetetlen helyzeteket.
A probléma ezzel a megközelítéssel azonban az, hogy elveszi a személyes felelősségünket és a választás szabadságát. Azzal a kísérletünkkel, hogy jobban kontroll alatt érezzük magunkat (azzal, hogy másokat hibáztatunk a tapasztalatainkért), valójában saját magunkat fosztjuk meg saját hatalmunktól.
Ez a hatalom abban a pillanatban veszik el, amikor függővé válunk más emberektől vagy dolgoktól, hogy egy bizonyos módon érezzük magunkat. Akár pozitív, akár negatív az érzés, többé nem vállalunk kizárólagos felelősséget a saját érzelmeinkért vagy tapasztalatainkért, amikor azt hisszük, hogy azok a saját választásunkon kívül bármi másnak az eredményei.