tihanyi729429537167148

720 forint két pohár csapvízért! – némiképp megütközve fogadta a számlán szereplő összeget egy olvasónk, aki a Tihanyi cukrászdában ivott meg egy kávét ismerősével és emellé kérték a vizet. A vendéglátóhelyhonlapján egyébként szerepel a csapvíz az italok között, ám az ár nincs mellette feltüntetve.

-Két kávét kértünk, ami kifogástalan volt, és ehhez rendeletünk még két pohár csapvizet. A fizetéskor derült ki, hogy az is csaknem annyiba került mint a kávé. Csapvízként volt feltüntetve, tehát nem ásványvízről van szó – mondta lapunknak a vendég, aki a számlát is elküldte szerkesztőségünknek.

A cukrászda fogalom a Balaton parti vendéglátóhelyek körében, az egyik legszebb panorámában gyönyörködhetnek a kávézó teraszáról a betérő vendégek. Az árak is ennek megfelelően lettek kialakítva, egy presszókávé 890 forint. A kínálatban szerepel szódavíz és csapvíz is.

“A csapvíz ára természetesen szerepel az itallapunkon, ami alapján a vendégek tájékozódhatnak árainkról, mint minden más termék esetében.” – reagált megkeresésünkre a cukrászda. “A tisztított víz árképzésénél figyelembe vesszük, hogy a helyben fogyasztott kiszolgálás minden termékhez megegyező szolgáltatást párosít, amelyhez igyekszünk a lehető legszínvonalasabb működési feltételeket biztosítani. Vendégeink körében e tekintetben eddig nem érkezett hozzánk panasz.”- írták lapunknak.

tihanyiblokk2313123

forrás