fiatalanyos an3 20240716 192147

Ritkán fordul elő az, hogy az anyós és a menye között jó kapcsolat van, néha az anyós nem is vesz részt a fiatal pár életében, és ez a viselkedés néha elégedetlenséghez vezet.

Ma egy olyan történetet hoztunk el nektek amelyben a fiatalok nem kapnak segítséget az anyóstól, mert el van foglalva a saját életével.

Fiatal anyós

Az anyósom Edit 46 éves, fiatalon ment férjhez és fiatalon szült két gyereket. 18 éves volt amikor megszülte a férjemet Misit, egy évre rá pedig a férjem testvérét. Az anyósom boldog életet élt a férjével.

Misi elmesélte nekem, hogy csodás családja van, az édesanyja könyvelői tanfolyamot végzett ezután pedig szép karriert épített, ma már egy nagy cég könyvelőjeként dolgozik.Amikor a férjem 10 éves volt, meghalt az apukája egy balesetben, Edit egyedül nevelte a két gyereket.

Már akkor megmondta a fiuknak, hogy miután befejezik az iskolai tanulmányokat ő nem fogja anyagilag segíteni őket, tanuljanak meg egyedül boldogulni.

Mi akkor házasodtunk össze amikor egyetemisták voltunk, anyósom besegített anyagiakkal az esküvő megszervezésében, ajándékba kaptuk a nászutat tőle. Aztán elköszönt és szinte el is tűnt az életünkből. Néha beszélünk telefonon, megkérdezi, hogy minden rendben van, aztán újra eltűnik.

Misi testvére az anyjával maradt ameddig egyetemre járt, de egy idő után anyósom azt mondta neki, hogy nem fog eltartani egy felnőtt férfit. Nemrég kislányt szültem, anyósom eljött meglátogatni, hozott pelenkát és játékokat, majd ismét eltűnt.

 Az az igazság, hogy az anyósomnak zsúfolt élete van, munkanapokon dolgozik, a szabadnapjain pedig biciklizik, kirándul, télen síelni jár. Nemrég pedig úgy döntött, hogy férjhez megy az új szerelméhez.

Amikor arra kértük az anyósomat, hogy maradjon az unokájával vagy segítsen egy lakást bérelnünk, ő csak annyit mondott, hogy boldoguljunk egyedül, ő is felnevelt két gyereket egyedül nagymama nélkül, nekünk is menni fog.

Néha bosszant, hogy anyósomat nem érdekli semmi, most jól jönne a segítsége. A szüleim nyugdíjasok nem kérhetek tőlük többet mint amit felajánlanak, anyósom viszont sokkal többet tudna segíteni nekünk.

Néha kapunk ajándékot tőle, de ez édes kevés. Egyszer beteg lettem akkor eljött és vigyázott az unokájára, de amikor jobban lettem, azt mondta, hogy neki is dolga van majd ismét elment.

Megvagyunk szokva azzal, hogy a nagymamák mindenben segítik a gyerekeiket és az unokákat. Azért segítenek a szülők a gyermekeiknek, hogy jobb életet éljenek, de ezt nem lehet mindenkitől elvárni.

forrás