A tömegközlekedésnek megvannak a maga szabályai. A legtöbb ember szeretne elutazni A-ból B-be mindenféle fennakadás, vagy atrocitás nélkül, de nem mindig jön össze. Könnyedén háborúvá válhat egy egyszerű buszos vagy metrós munkábamenet is. Ennek oka legtöbbször a kevés ülőhely, vagy ha olyan helyre ülünk, ami kerekesszékesek számára van fenntartva.

Bár úgy tűnhet, hogy az ilyen helyzetek ritkábban fordulnak elő, de azért megtörténik. Ha akarjuk, ha nem. Nemrég egy 28 éves, 4 hónapos terhes kismama számolt be arról, hogy nagyon rosszul bántak vele a buszon.

Mi történt?

Délután 1 óra volt. Hazafelé tartottam a bevásárlásból. Felszálltam a buszra és volt egy szabad hely. Olyan szigetecskén ültünk, ahol egymással szembe néz két-két ülőhely. A másik három helyet két idős hölgy és egy anya foglalta el, gyermekével az ölében. Az utasok többi része különböző korosztályú emberek voltak. Legtöbbje nyugdíjas. Legalábbis a körülöttem ülők.

Talán két megállót haladtunk, amikor hirtelen egy ziháló, idős hölgy szállt fel. Két kitömött táska volt nála. Eleinte az ajtónál állt, mert nem tudott előrébb haladni, de aztán észrevettem, hogy engem néz. Igazából szugerálta az utasokat, hogy ki fogja átadni neki a helyét. Én nem akartam. Egyrészt terhes vagyok. Mondjuk úgy, hogy végre kiváltságos helyzetben vagyok a tömegközlekedést illetően. Másrészről nem is voltam túl jól. Szédültem kicsit. Teljesen kikészített ez a nagy meleg. Nagyon nem foglalkoztam a nővel… majd valaki úgyis felajánlja neki a helyét.

Egyszer csak odalépett hozzám és megkért, hogy adjam át a helyemet neki.

Udvarias hangnemben elmagyaráztam, hogy nem szeretném. Babát várok és vigyáznom kell az egészségemre és a közérzetemre. Azonnal magamon kezdtem érezni a többi utas szemeit. A táskás néni nem szólt semmit csak fintorgott. Erre valaki a távolból szólt neki, hogy átadja a helyét a számára.

A néninek persze nem felelt meg az a hely, mert ilyen lenyithatós ülés volt. Neki mindenképp az enyém kellett. A pasas felajánlotta, hogy cseréljünk helyet. Én ülök az ő helyén, a néni az enyémet ő pedig állni fog. Ekkora már én is kezdtem megmakacsolni magam. Én sem akartam a lenyílós ülésre ülni. Persze ez a kis szóváltás felkeltette a busz utasainak érdeklődését.

Ekkora már vagy hárman is felajánlották a helyüket a néninek, de hajthatatlan volt. Mindenképp oda akart ülni, ahol én voltam. Ekkora már egyértelmű volt a számomra, hogy a néninek az bökte a csőrét, hogy én fele annyi idős sem voltam mint ő. Mi az, hogy én nem adom át egyből a helyemet neki.

Elkezdte kérdezgetni, hogy kik a szüleim mert ilyen faragatlanságot még életében nem tapasztalt. Panaszkodott mindenért. Nem érzi jól magát, sok a csomagja, de csak nem akart leülni a felkínált 4 hely közül egyikre sem.

A mellettem ülők a néninek adtak igazat. Olyanokat szóltak, hogy nem is nézek ki terhesnek. Úgy voltam vele, hogy nem érdekel. Nem foglalkozom velük.

Ekkor a néni ismét fölém hajolt és szó szerint utasított, hogy azonnal álljak fel és adjam át a helyem neki. A mellettem ülő meg elkezdett löködni, hogy bizony engedjem oda. Elkezdtem rettegni, hogy ezek meglincselnek. Nagyon csúnyán nézett rám mindenki. Felkeltem és könnyes szemmel leszálltam a következő megállónál. Sírva mentem haza. Rettentően felkavartak az események.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben.

*a cikkben szereplő képek illusztrációk