A feleségem minden hónapban két napos “üzleti útra” ment, és gyanakodni kezdtem. De egy magánnyomozó olyasmit fedezett fel, ami megváltoztatta az életünket.

Victoria és én akkor találkoztunk, amikor végzős voltam a főiskolán. Művészettörténet professzor volt az iskolában, és 10 évvel idősebb volt nálam. Sokszor elhívtam randizni, de mindig azt mondta, hogy nem randizik diákkal. Nem tudtam elengedni.

Ő volt a legszebb nő a világon, és én meg akartam ismerni. Az érettségi után újra megpróbáltam, és Victoria végül igent mondott. Gyorsan, szenvedélyesen beleszerettem, míg Victoria visszafogottabban szeretett engem. Néhány hónap múlva megkértem a kezét, és igent mondott.

Hét éve voltunk együtt, amikor gyanút kezdtek kelteni a havi üzleti útjai. Megértettem, hogy a művésztanárok az egész országba jártak galériamegnyitókra és konferenciákra. De valahányszor Victoria visszatért, mindig egy kicsit szomorú volt.

Kérdezgettem erről, de soha nem adott egyenes választ. “Drágám, jól vagy? Mi történt azon az utazáson?” – kérdeztem tétován.

“Ne aggódj, Dan. Csak megviselnek az utazások. Már nem vagyok olyan fiatal” – mondta viccesen.

“Te vagy a legélénkebb nő a világon. Bármire képes vagy. Legközelebb veled mehetek, ha akarod” – válaszoltam.

“Nem, drágám. Fel kell építened a PTO-dat a nyaralásunkhoz. Arról semmi pénzért nem mondok le!” – mondta, és rám mosolygott. Idén nyárra egy hawaii utazást terveztünk, mivel nem engedhettük meg magunknak a nászutat, amikor összeházasodtunk.

“Rendben, Vick. Csak tudd, hogy itt vagyok neked” – tettem hozzá, és megöleltem. Victoria az este hátralévő részében még mindig elgondolkodott. Kezdtem azt hinni, hogy talán találkozgat valakivel és szomorú volt a visszatérés miatt.

Bízni akartam benne, hiszen soha nem adta jelét annak, hogy mással akar randizni, de paranoiás voltam. Talán belefáradt egy fiatalabb férfiba, és olyasvalakit keresett, akivel több közös vonása van.

Egy hónappal később újabb utazást jelentett be, és elutazott. Nem bírtam magam tovább tartani, és felbéreltem egy magánnyomozót, hogy kövesse őt. “Pontosan mit is keresek, Mr. Powers?” – kérdezte a nyomozó.

“Nyomozó, csak azt szeretném tudni, hogy találkozgat-e egy másik férfival. Azt hiszem, lehet, hogy megcsal engem. Ez őrültség?” – kérdeztem.

“Valójában nem. A megcsaló házastársak teszik ki az ügyeim nagy részét. Ne aggódjon. Bármit is rejteget, meg fogom találni!” – biztosított Parker nyomozó. Kiléptem az irodájából, és vártam a hívását.

Másnap érkezett meg. “Mr. Powers? Megtaláltam, amit a felesége rejteget, és valóban egy másik férfival találkozgat…” – kezdte.

“Ó, dehogy. Nem tudom elhinni” – mondtam, és könnyek gyűltek a szemembe.

“Várjon egy pillantot, Mr. Powers, még nem végeztem – folytatta a nyomozó. “Az ön felesége a naplók szerint valóban meglátogatta a volt férjét az elmúlt években.”

“Hogy érti azt, hogy naplók?” – kérdeztem zavartan.

“Nos, a férfi egy pszichiátriai kórházban tartózkodik. Úgy tűnik, volt egy epizódja, mielőtt elváltak, és kórházba kellett szállítani. Megszereztem a kórtörténetét, és nem valószínű, hogy valaha is kijön onnan” – magyarázta s nyomozó.

Nem tudtam elhinni. Korábban sosem mondta, hogy házas volt. Másnap Victoria hazaért, és mindent elmondtam neki. “…és tudnod kell, hogy sajnálom, hogy paranoiás voltam. Próbáltam kérdezni, de nem találtam a megfelelő szavakat” – mondtam neki.

“Dan, hamarabb kellett volna beszélnem róla. Én csak… a kapcsolatunk olyan forgószélszerű volt. Soha nem gondoltam volna, hogy újra szerelmes leszek azok után, ami a volt férjemmel történt” – válaszolta Victoria.

“Akkor miért látogatod meg őt minden hónapban?”

“Bűntudatom van. Nem tudtam megakadályozni, ami vele történt. A lelki betegségek tabuk és annyira megmagyarázhatatlanok. Még az orvosok sem értik. Azt hittem, rossz feleség vagyok. Azt hittem, meg kellett volna mentenem őt, vagy valami ilyesmi” – magyarázta Victoria.

“Nem, drágám. Ezt nem teheted magadra” – mondtam neki.

“Tudom. Évekbe telt, de elfogadtam, hogy nem az én hibám volt, és hogy én sem tehettem semmit” – folytatta. “De nem tehetek róla, hogy meglátogatom. Neki nincs senkije, és néha felismer engem.”

“Sajnálom, hogy egyedül kellett keresztülmenned ezen” – vigasztaltam és megöleltem.

“Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy” – mondta Vick’.

Amikor legközelebb meglátogatta a volt férjét, én is vele mentem, hogy támogassam. Kint maradtam, és a világ összes idejét rá szenteltem. Csak a támogatásomra volt szüksége.