Igazából nagy szükség lenne arra a sorkatonaságra,hogy a mai fiatalok tanuljanak egy kis fegyelmet!Oszd meg te is!

Fotó:Károly Szappanos

Soha nem gondoltam volna, hogy 30 éves koromra eljutok oda – mint a fater – hogy egyfajta kellemes romantikával gondolok majd a katona éveimre. 2001-ben soroztak be. Akkoriban már nem volt akkora divat a katonásdi. Sőt!

Kimondottan vegyes érzelmek émelyítették a gyomrom. Persze, imádtam én is kiskoromban katonásat játszani, ugráltunk a bokorban, kúsztunk-másztunk a műanyag Kalasnyikovval, de azt, hogy mindezt élesben, az kurvára más. Nem is a beszariságból jött az ellenkezés, hanem a várható viszonyoktól. Eléggé maga alatt volt akkoriban a tépázott néphadsereg, igazi első osztályú szopóágnak ígérkezett az egész sztori. Aztán a 9 hónapból végül hármat sikerült a tapolcai kiképzőközpontban tölteni, ahol szakszerűen megtanítottak arra, hogy hogyan kell profin megdögleni. Aztán jött az alakultnál töltött hat hónap. Ez már merőben más tészta. Vegyes érzelmekkel, zseniálisan idióta és félelmetesen életszagú tapasztalatokkal.

Aki nem vágja még, akkor most egy kis gondolatpornó jön, apró emlék-koktélcseresznye darabokkal. Lesznek benne járművek, de akit ez nem érdekel, az lépjen a TC-re, akit meg igen, az vegyen maga mellé egy üveg jó kis házipálinkát...

2001-et írtunk. Véget ért a technikum, már nyakig a melós éveket tapostam. Hol jobbra, hol balra, de a Barbakán évszázados falai mindig hazavezettek – még ha néha négykézláb osontunk is mint a macska. Aztán egyik nap anyám azzal fogadott, hogy megkaptam a behívom. Pff. Fasza...Rövid história a hadkiegen némi allergiával, de a hírekkel ellentétben konkrétan szartak rá. „D” kategória, kell az ember. D... a dé az azt jelenti, hogy gyakorlatilag mindenre alkalmatlan vagy, az egyetlen fegyver amihez hozzáférsz, az a konyhakés + instant basztatás. Mindenkitől. A „D” azért volt szép, mert ekkor már 2 megnyert Mountain Bike Nemzeti Bajnokság volt mögöttem. :D. XD baszod…Na mindegy, menni kell, végül is ez az első és legfontosabb dolog egy férfi életében. Mondták. Mentem. Mázlim volt. A beosztásokat csináltam. KURVANAGY mázli volt.

Megvoltunk. Kaptam bemérő kiképzést, geodéta múltra visszatekintőleg. Irány Pécs. Tüzérség. Nabammeg, de legalább „otthon”.Ismerkedés a 

D-20 ágyútarackkal.

Fülvédő nélkül lövetés ágyútalpon ülve, meg ilyen baromságok.

Egy frusztrált, velem kb. egyidős hadnagyocska, oldalán egy gecinagy Berettával. Most visszagondolva teljesen kész arc...Aztán meguntam ezt a teenagerdreamcomingtrue-t, mindenhová elérő kezeimmel áthelyeztettem magam. Így kerültem a felderítő szakaszhoz. A felderítő szakaszban az volt a jó, hogy mindig gyakorlaton voltak. Ha már szívunk, tanuljunk is valamit, mehet a Vietnam feeling... ez most sem tudom jó ötlet volt-e.

Felszívtuk magunkat, összeállt egy elég elbaszott csapat, de elég hatékonyak voltunk együtt.

Sán (bal 2) – aki bárhol, bármikor képes elaludni. Vati (jobb 2) – a gonosz törpe, aki mint a sün ment és kiszagolt mindent. Búra (jobb) – a később a keresztségben „Ratfucker” nevet kapott Ural-4320 tip. általános célú, 6×6 hajtásképletű tehergépkocsi sofőrje...

...és Szecsődi (fent) – a „Little Dragon” sofőrje (Ő talált rám az Indaneten, és bombázott le némi eredeti fotográfiával. Köszi Pista!)

Szóval a BTR-80 helyett két Uralt kaptunk. Annyira nem ver oda, de szegény ember vízzel főz, úgyhogy felpiszkált benzinnyomással tettünk a csapat maradék részét képző három szerződéses tiszthelyettesünket.

Hát...:) Lehet elkalandozni...

(El se indítsd számítógép hangszórón! Minimum egy jó füles vagy Hi-Fi!)

Így vágtunk neki a 2001-es USA-Magyar közös hadgyakorlatnak. Meg persze egy komplett Tesla szobai hangcuccal a platón. Népszerűek voltunk a bevagonírozásnál. 24 óra vonatozás, majd éjjel érkezés és kivagonírozás Várpalotán. Aztán felállt a menet. Nyár vége volt, ponyvát félig hátrahajt, zene be, és mentünk. Nem úgy kell ezt elképzelni, mint egy sima teherautó konvojt. 50 kocsi, egyenként 10850 ccm, benzines V motorok. Éjjel, az első kocsin meg üvölt a zene. Kötelező élmény. Sán persze aludt...

Úgy szeptember 7-8 körül érkezhettünk meg, az utolsó egységek között. A pirkadatban amikor behajtottunk a „pláza parkolóba” nem semmi látvány fogadott minket.

Darth Vader birodalmi hadosztályait, úgy rúghattuk volna seggbe akkor összel mint a nagypofájú ötödikeseket. Mondom a menüt.

Az amerikaiak már akkor a halálcsillag elpusztítására készültek, töménytelen mennyiségű hadianyag volt felhalmozva. Ahogy kibukkantunk az erdőből, félelmetes mennyiségű teherkocsit láttunk.

Érdekes szösszenet, hogy a teherautókat kivétel nélkül csajok vezették. A kis 20 tonnás vasaktól, az orbitális méretű trélerekig mindet. Kutatások szerint a nők sokkal nyugodtabb sofőrök, és az amik ezt komolyan veszik. Szóval láttunk 1.50-es csokibabát 100 tonnás szerelvénnyel és zseni volt a kiscsaj.

Legtöbbje a jó öreg M35-ös volt, de egy csomó ismeretlen sokkerekes tréler is állt a "depóban". Sejteni lehetett, hogy ezek nem sportkocsikat cipeltek. Aztán a pitvarban tekergés után beértünk oda ahol kicsit baljósabb lett a kép.

Az M2-es Bradley páncélosok közé értünk.

Ezekből a finom kis 28 tonnás cicuskákból egy 27 mm-es gépágyú figyelt kifelé, és rakétáktól vállasodtak. Itt már eléggé tépték a lelkek gitárajit, ütötték a dobot, és akkor elsötétült minden. Nem tudom nagyon leírni azt az érzést, amikor kora hajnalban az ember lépésben beér egy M109-es Paladinokból álló sorfal közé.

M109 Paladin - Ennyi...