egerszegic1f21b4 wm

Krisztina három gyermek boldog édesanyja. Ma is remek formában van, rengeteg úszó tekint rá példaképként elért sikerei miatt.

Egerszegi Krisztina tizsztelőinek Facebook oldala most egy olyan képpel kedveskedett a rajongóknak, ami Barcelonában 1992 júliusában készült, és ahol több olimpiai és országos csúcsot is úszott.

Nők Lapja készített interjút Egerszegi Krisztinával, amelyben az úszónő sportsikereiről, családjáról és jelenlegi életéről beszélt. Többek között elmondta, már egészen fiatalon tudta, családanya szeretne lenni. 

"Lehet, hogy megvannak hozzá az adottságaim (a boldogság megtalálásához), de azért mindig tettem is érte. A sportban sem maguktól jöttek az eredmények, egy s mást nekem is kellett tennem értük! Úszni, kondizni, sok minden egyébről lemondani. És ha mindez nehéz, akkor sokszorosan nehéz megpróbálni jó családanyának lenni. Ez naponta felér egy olimpiai döntővel. Mindannyian nagyon más egyéniségek vagyunk, a három gyerek is, a férjem, Ádám is, aztán meg persze én is, aki a látszat dacára tudok nagyon raplis és kiállhatatlan lenni... Úgy látszik, figyelnem kell, nehogy zsémbes, házsártos öregasszony váljék majd egyszer belőlem" - nyilatkozta. 

"Talán nyolc-tíz éves lehettem, amikor egyszer megkérdezte tőlem az orvosunk, Kausz Pista bácsi, hogy mi akarok lenni, és akkor azt mondtam, hogy családanya, és lesznek majd gyerekeim! Hogyan juthatott volna akkor ez eszembe, ha nem hozom mélyen magamban? Nem tudom, de az biztos, hogy így lehetek kódolva. Persze az élet folyamán sokszor változunk. Egyrészt tanulunk, tapasztalunk, okulunk, és ezeknél kikövetkeztethető, hogy mi az ok, és mi az okozat. Aztán vannak olyanok, amelyekről nem tudni, hogy mitől is változtam. Gyerekkorban például nem szerettem a rakott kelt, most pedig nagyon kedvelem, ugyanakkor régen élvezettel rágtam le a csirkelábról a cubákot, azóta viszont kézbe sem veszem. Konkrét oka egyiknek sincs, csak észlelem. Viszont az, hogy a család a legeslegelső számomra – megkérdőjelezhetetlen maradt. Tehát hogy mindent megteszek értük, hogy szeretnék mind több örömöt szerezni nekik, az nem valami önfeladás, önfeláldozás a részemről. Éppen ellenkezőleg! Én attól vagyok boldog, ha látom, hogy ők is boldogok, az meg külön mámor, ha érzem, hogy ezért én is tettem valamit" - mondta el Krisztina, akinek a fia, Bálint is úszik, és nagy tehetségként tartják számon. 

egerszegif846e