katona11




Két évtizede már, hogy váratlanul visszavonult az énekléstől Katona Klári. Döntését még munkatársai és rajongói sem értették, hiszen karrierje folyamatosan felfelé ívelt. A Retro Rádió műsorában most elárulta, miért döntött úgy, hogy abbahagyja az éneklést, ezzel lerántva a leplet egy nagyon régi titokról.





„Az elején, amikor elindultam 13 éves koromban, nagyon hamar átláttam és felmértem, hogy ahogy az akkori könnyűzenei élet folyik, annak egy része nem nekem való. De szerettem volna részt venni benne, kerestem, milyen módon tudom ezt megtenni, hogy részese lehessek, de kifejeződhessen, hogy mi a célom, miért kezdek énekelni. Mert nem azért kezdtem − amiért sokan elindulnak ezen a pályán −, hogy hihetetlenül sikeres legyek. Az biztos, hogy az én esetemben nem ez volt az ok. Szerettem volna szólni azokhoz, akik meghallgatnak” – kezdte történetét, majd magyarázatot adott az égető kérdésre is.

Mint kiderült, annak ellenére, hogy nem a régi módon, akár a mai napig szól közönségéhez. Saját értelmezésében ő nem hagyta abba, pusztán máshogy próbálta meg átadni azt, amit korábban is. Tehát számára szó sincs abbahagyásról.

„Jó ideje nem adok ki lemezt. De ezt a fajta közlési szándékot megtartottam. Nekem ez teljesen egyértelmű és természetes folytatása annak, amit elkezdtem, mert bennem ez ügyben semmilyen törés nincs. Hogy mi által szólok máshoz, az egy hordozóanyag kérdése” – magyarázta az énekesnő.