babavanga2cea953 678x381




A vak misztikus Baba Vanga, aki 26 évvel a halála után is folytatta a hátborzongató jóslatokat, 85 százalékban helyes látomásokkal rendelkezik.





2023 vége felé közeledünk, ami azt jelenti, hogy ideje elővenni a vak misztikus, Baba Vanga, – aki megjósolta 9/11-et és még a saját halálát is, – 2024-re szóló jóslatait.

Baba Vanga, valódi nevén Vangeliya Pandeva Gushterova, sajnálatos módon 84 éves korában, 1996-ban meghalt, azonban néhány jóslata halála óta is beigazolódott. A Bulgáriából származó tisztánlátó egy szörnyű vihar során nyerte el a képességeit, amikor 12 évesen elvesztette látását.

A „Balkán Nostradamusa” 

prófétanő képes volt megjósolni egy sor megrázó eseményt a történelem során. A „Balkán Nostradamusaként” is emlegetik,és úgy tartják, hogy látomásai olyan erősek voltak, hogy 85 százalékuk be is igazolódott. És ami még ennél is borzongatóbb, az-az, hogy a jóslatai még halála után is valóra váltak.




Ezek között volt a 9/11-es terrortámadás, Barack Obama és Donald Trump elnöksége, Indira Gandhi meggyilkolása, valamint a saját halála is.

Most pedig lássuk, hogy a Balkán Nostradamusa szerint mi vár ránk 2024-ben!

Merénylet Vlagyimir Putyin ellen

Baba látomása szerint az orosz elnököt jövőre valaki a saját országából meg fogja meggyilkolni.

Terrortámadások

Megjósolta, hogy 2024-ben terroristák több támadást is végrehajtanak Európában.

Biológiai támadás

A tisztánlátó azt állítja, hogy egy „nagy ország” jövőre biológiai fegyvertesztet vagy támadást hajt végre.

Hatalmas gazdasági válság

Baba azt mondta, hogy jövőre hatalmas gazdasági válság lesz, amely hatással lesz a világgazdaságra – írja a Mirror.

forrás