kerekpajogsi166 n

 

Kötelező bukósisak-viselés


Az új szabályozás fokozatosan, felmenő rendszerben tenné kötelezővé a kerékpáros-bukósisak használatát, amely egyelőre csupán ajánlott. A tervek szerint ezt az erre vonatkozó rendelet bevezetésekor a 14 éves illetve náluk fiatalabb kerékpárosok számára írnák elő, így a 14 évnél idősebbek számára továbbra is csak ajánlott lenne a felszerelés. Egy idő után tehát (a mostani fiatalok felnőtté válásával) teljesen kötelezővé válna.

Ezt azért vezetnék be, mert a szabályalkotók úgy ítélték meg, hogy a sisakkérdés generációs ügy, és a fiatalabbak számára már természetes a viselése.

 

Az elektromos rollerek szabályozása

A kerékpárokhoz hasonlóan az elektromos rollereket is két csoportba osztják. A tervek szerint motoros rollernek minősülnek majd az 1000 wattnál kisebb teljesítményű vagy 35 kilónál könnyebb, illetve sík úton, önerőből 25 kilométer per óra sebességnél nem gyorsabb, legalább kétkerekű, egy tengelyen kormányzott, vezetőjét állva szállító járművek. Ebből fakadóan nagy teljesítményű motoros rollernek számítanak majd az 1000 W-nál erősebb motorral rendelkező vagy 35 kilónál nehezebb, 25 kilométernél per óránál gyorsabb járművek.

A kisebb rollerekre a kerékpárosszabályok vonatkoznak majd, így ezek használatához a jövőben sem kell majd vezetői jogosítvány, kötelező biztosítás vagy védőfelszerelés. Azonban ezeket is csak a 12 évnél idősebbek vezethetnék ott, ahol egyébként kerékpározni is szabad, főútvonalra pedig csak akkor hajthatnának ki, ha ott van kerékpáros-felfestés, ezeken a helyeken viszont kötelező lenne a védőfelszerelés használata is.

Az erősebb e-rollereket már a segédmotor kategóriába sorolnák be, így ezekre kötelező biztosítás mellett előírnák a bukósisak használatát is, legnagyobb sebességüket pedig 40 kilométer per órában maximalizálnák. Az ilyen járművek nem használhatnák a gyalog- és kerékpárutakat, a járdákat, a kerékpársávokat.

Az egyéb modern, nehezebben besorolható közlekedési eszközök egyelőre a „tűrt” kategóriába tartoznak, de a szabályalkotók nem zárják ki, hogy a jövőben azok használatát is szigorúbban szabályozzák majd.