bibliaihelyszinqweqeqe3131231

 

A régészeknek talán sikerült bizonyítania egy rég elveszett templom létezését, ahol Jézus állítólag csodákat tett.

Az Újszövetség több részlete is arról ír, hogy Jézus hogyan prédikált és gyógyított betegeket egy zsinagógában az ókori izraeli Korazin városában. A világ minden tájáról érkeztek zsidók a szent helyre, a mai Korazim Nemzeti Parkba, ahol a történelmi feljegyzések szerint a templom állt.

Az 1900-as évek elején felfedeztek egy 380-as években épült zsinágógát, de nem volt fizikai bizonyíték arra, hogy az Jézus koráig visszanyúlt volna – egészen mostanáig.

Egy régészeti csoport a 1905-ben feltárt zsinagóga alatt egy még régebbi templom romjaira bukkant.

„Ez egy áttörő felfedezés. Az egész világon ásatásokat vezettem, és számomra ez mindenképpen a legfontosabb feltárások egyike” – mondta Achia Cohen-Tavor vezető régész a Dagesh Tourist Archaeology-tól.

Cohen-Tavor és csapata eltávolította a III. századi romok padlóját, és hatalmas köveket találtak, amelyeket különleges elrendezésben helyeztek el.

A csapat elkezdett eltávolítani a hatalmas köveket, és kerámiát, érméket és konyhai eszközöket találtak közöttük.

„Nem tudom meghatározni, hogy mikor helyezték ide magukat a köveket” – mondta Cohen-Tavor még egy 2022-ben készült videóban. „Amit viszont datálhatok, az a kerámia és remélhetőleg az érmék, amelyek a kövek közül kerülnek elő, és mindenképpen az, ami alattuk van. Bármi is előkerül ezekből a kövek közül, az a zsinagóga építésének idejét mutatja majd.”

A videóban egy I. századinak bizonyított kerámiagyűjteményt mutatott be. Cohen-Tavor szerint a földbe helyezett hatalmas kövek és az előkerült tárgyak a térségben valaha talált legnagyobb bizonyítékok az I. századi lakóhelyekről.

A helyszínen talált leletek csak nyomok az I. századi zsinagógáról, de a régészek úgy vélik, hogy a tárgyak hamarosan megerősítik feltételezéseiket.

Máté evangéliumában a helyet Korazin városának nevezik, ahol Jézus tanított egy zsinagógában. Azonban meg is átkozta a várost, miután a helyiek elutasították őt és tanításait.

„Akkor kezdte kárhoztatni azokat a városokat, ahol a legtöbb csodája történt, mert nem tértek meg” – áll a szent könyvben. „Jaj néked, Korazin! Jaj néked, Betsaida! Mert ha Tírusban és Sidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már régen zsákban és hamuban bánták volna bűneiket.”

Tírusz és Sidon állítólag pogány városok voltak akkoriban.

A III. századi zsinágógát 1905-ben fedezték fel a mai Korazim Nemzeti Park területén.

Cohen-Tavor megjegyezte, hogy az előző ásatások során a hatalmas köveket egyszerű kőzetalapnak nézhették, ezért maradhatott észrevétlen az I. századi rom.

Az épületet bazaltkövekből építették, és zsidó motívumokkal díszítették. Három bejárata volt, amelyek közül az első dél felé, Jeruzsálem irányába nézett, ahogy az szokás volt.

Az előző ásatások során egy kőülést is feltártak, ahol a Tórát olvasták, és amelyet Mózes székének neveztek.

A IV. század elejéről származó történelmi feljegyzések szerint Korazin két mérföldnyire volt Kapernaumtól, ahol Jézus állítólag járt. Az út ma is látható.

A rég elveszett zsinagógán kívül a Mózes széke is szerepel a Bibliában.

Máté 23:1-2 így szól: „Akkor szólt Jézus a sokasághoz és tanítványaihoz, mondván: A tanítók és a farizeusok Mózes székére ültek.”

 

Ez egy szék volt, amelyen a rabbi és a vezetők olvasták a Tóra tekercseiből, tanítottak és ítélkeztek. Minden zsinagógában volt ilyen hely, és amikor Jézus Galilea zsinagógáiban tanított, valószínűleg a számára fenntartott székben ült.

Hasonló kőből készült Mózes széket találtak Delosz szigetén, Görögországban, egy korai zsinagógában.

Mózes széket találtak a Galileai-tenger melletti Hammath Tiberiasban is.

forrás