trump5c 639x381

Donald Trumpot támadás érte Pennsylvania állambeli választási gyűlésén szombaton, a biztonsági személyzet és a hatóságok közbelépése után a republikánus elnökjelöltet védőgyűrűben vitték le a színpadról. Az élő közvetítés alapján lövéseket lehetett hallani, és a korábbi amerikai elnök megsérült, de saját lábán hagyta el a pódiumot. A Pennsylvania állambeli Butler megyében, Butler település közelében tartott nagygyűlésen Donald Trump beszédének megkezdése után mintegy 6 perccel történt az incidens. Az elnökjelölt a tompa lövéshangok után a füléhez kapott, majd az emelvény mögé bukott, ezután a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökei körbevették.

Legalább ketten meghaltak. Donald Trump: Rögtön tudtam, hogy valami nincs rendben, amikor meghallottam a süvítést és a lövések hangját.

Donald Trumpot ezt követően lekísérték a színpadról, és konvoja elhagyta a helyszínt. A nagygyűlésen tízezrek vettek részt. A rendezvény Donald Trump utolsó nyilvános választási gyűlése volt a republikánus párti országos jelölőgyűlés előtt. Megszólalt Trump szóvivője, Steven Cheung, szerinte az elnök jól van. „Trump elnök köszönetet mond a bűnüldöző szerveknek és az elsősegélynyújtóknak a gyors intézkedésükért” – mondta a kommunikációs vezető. A merényletet követően megszólalt Orbán Viktor is. Magyarország miniszterelnöke az X-en közzétett posztjában arról írt, hogy „gondolataim és imáim az elnökkel vannak ezekben a sötét órákban”

Érkeznek a reakciók

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke mély megdöbbenését fejezte ki vasárnap a Donald Trump ellen elkövetett támadás miatt az X-en közzétett üzenetében, amelyben leszögezte: a demokráciában nincs helye politikai erőszaknak. Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szintén az X-en emelte fel a szavát a merényletkísérlet ellen, és elfogadhatatlannak nevezte a politikusok elleni erőszakos cselekményeket. Antonio Guterres ENSZ-főtitkár szóvivője elítélte a lövöldözést, és „politikai erőszakcselekménynek” nevezte azt.    

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „megdöbbenéssel” értesült a Donald Trump elleni merényletről vasárnap reggel.

Az ilyen erőszaknak nincs létjogosultsága és helye sehol a világon. Megkönnyebbülve értesültem arról, hogy Donald Trump biztonságban van, és mielőbbi felépülést kívánok neki. Részvétemet fejezem ki a támadás áldozatának. Erőt kívánok mindenkinek, akit megrázott ez az esemény. Kívánom, hogy Amerika megerősödve kerüljön ki ebből

– írta bejegyzésében. 

forrás