novaklemondott
Novák Katalin bejelentette lemondását, miután hatalmas közfelháborodást váltott ki azzal a döntésével, hogy kegyelmet adott egy pedofilügyben érintett elítéltnek. A leköszönő köztársasági elnök elismerte, hogy hibázott, és bocsánatot kért.

A köztársasági elnök szombat délután, egy videóüzenetben kifejtette: azért vállalta a köztársasági elnöki feladatot, mert szenvedélyesen szereti Magyarországot, „és mert hiszek önökben, hiszem hogy egy békés, szeretettel teli, egymásra odafigyelő nemzet a miénk. Hiszek a csendes többségben, a minden nap keményen dolgozó emberekben, a becsületben, az egyenes tartásban és a szeretet erejében. Ezeket az értékeket nagyszüleinktől, szüleinktől kaptuk, és gyerekeinknek, unokáinknak szeretnénk tovább adni".




Hoztam egy olyan kegyelmi döntést, amely sokakban értetlenséget és békétlenséget váltott ki. Érthető, hogy magyarázatot várnak. A kegyelmezési jogkör mind közül talán a legérzékenyebb, mert egy ember életéről kell dönteni a kegyelmi kérvény és a rendelkezésre álló információk alapján. Tavaly áprilisban abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával. Hibáztam, mert a kegyelmi döntés és az indoklás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofíliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen, márpedig itt nincs és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, akiről azt gondolom, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmaz. Így volt ez akkor is, így van ez ma is





– fogalmazott Novák Katalin, hozzátéve: a köztársasági elnök Alaptörvényből is fakadó feladata megjeleníteni a nemzet egységét, a gyermek a legfontosabb kincs, hiszi, hogy ebben egységes a nemzet minden véleménykülönbség ellenére, a gyermekek védelme közös kötelesség, „három gyermeket szültem, személyesen is átéltem mekkora szüksége van egy védtelen, kiszolgáltatott életnek a biztonságra, a védelemre. Magyar emberként azt várnám a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon, ha mégis, akkor nézzen szembe azokkal, akiknek elszámolással tartozik és vállaljon felelősséget, akár azzal, hogy lemond a köztársasági elnöki tisztségről".

Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. A gyerekek és a családok védelme mellett voltam, vagyok és leszek. Államfőként ma utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről

– jelentette be Novák Katalin, aki elmondta azt is, hogy a döntés nem személyes okból volt nehéz, azért volt nehéz, mert esküt tett. Arra a kérdésre kellett most választ találnia, hogy esküjéhez híven képes lenne-e a köztársasági elnöki tisztséget továbbra is a magyar nemzet javára gyakorolni, rendelkezne-e azzal a mozgástérrel, amely ahhoz kell, hogy szuverén államfőként jól teljesítse feladatát, „nem a válaszom mindkét kérdésre".




Novák Katalin bocsánatot kért azoktól is, akik most úgy érzik, hogy cserben hagyja őket, akik most úgy érzik, hogy a gyűlölet legyőzte a szeretetet. Azt a kérdést kellett feltennie, hogy mit üzen döntésével a magyar fiataloknak, a gyerekeknek, arra biztatja őket, hogy szolgáljanak minden erejükkel, tehetségükkel, ne adják fel a nehéz pillanatokban sem, tartsanak ki, amíg lehet, a hibáikért vállalják a felelősséget, és ha úgy érzik, hogy fel kellene áldozniuk szuverenitásukat, akkor legyenek képesek méltósággal átadni a helyet valaki másnak, „a szuverenitás drága kincs, az embernek, a nemzetnek egyaránt, vigyázzunk rá". 

„Köszönöm, köszönöm önöknek, hogy célt és értelmet adtak a köztársasági elnöki feladatnak. Köszönöm a találkozásokat, amelyek a legnagyobb ajándékai voltak ennek a két évnek. Köszönöm, hogy leülhettem a sámlira, hogy sikerült oda is figyelmet irányítani ahova a hétköznapokban kevesebb jut. Azoknak, akikkel együtt dolgozhattam köszönöm a magas színvonalú munkát, az elhivatottságot, az emberséget. Köszönöm a családomnak a mindenkor biztos hátteret. Köszönöm Istvánnak, hogy 25 éve együtt lehetünk a szép és a nehéz pillanatokban. Köszönöm, hogy segített megmutatni, hogy egy férfi ugyanúgy tudja támogatni társát, ahogy egy nő. Köszönöm Ádámnak, Tamásnak és Katának hogy az édesanyjuk lehetek, és hogy célt adnak életem közélet után következő szakaszának is" – mondott köszönetet Novák Katalin.

A távozó köztársasági elnök kitért arra is, hogy „a politika kemény, olykor kegyetlen világ. Vannak, akik azt gondolják, hogy nekünk, nőknek ezért nem is való. Ezzel nem értek egyet. Ne hagyjuk magunkat. Kellenek a nők a közéletbe is, mert hitem szerint akkor idővel méltányosabb, békésebb és bizonyára tartalmasabb lesz ez a világ".

Hálás vagyok azért, hogy a magyar nemzetet szolgálhattam. Isten, áldd meg a magyart, mert tiéd az ország, tiéd a hatalom, és tiéd a dicsőség

– zárta beszédét Novák Katalin, aki az utolsó szavakat csukott szemmel mondta el.