nobeldijas16 n




Karikó és kutatótársa, Drew Weissman az mRNS-oltóanyagok kifejlesztéséért megkapták a legrangosabb tudományos díjat. Karikó az első Nobel-díjas magyar nő.





A Svéd Királyi Akadémia hétfő délelőtti bejelentése szerint 2023-ban Karikó Katalinnak és Drew Weissmannak ítélték az élettani és orvosi Nobel-díjat az mRNS-technológia kifejlesztéséért.

Thomas Perlman, a döntőbizottság elnöke a sajtó kérdésére elmondta, hogy a bejelentés előtt mindkét díjazottal személyesen beszélt telefonon, akik nagyon örültek, és kitért rá, hogy Karikó Katalin felidézte neki pályájának azt a nehéz szakaszát, amikor pozíciójának megszűnése miatt Németországban kellett folytatnia a kutatómunkát, de az mRNS-terület kutatását ekkor sem adta fel.

A döntőbizottság tagja, Olle Kämpe ugyancsak a sajtó kérdésére elmondta, hogy nem várják, hogy az oltáselleneseket meggyőzi a díj, de kifejezte reményét, hogy a tétovázók félelmeit eloszlatja, hogy több száz millió oltás bizonyítja az oltások biztonságosságát.




Karikó Katalin az Egyesült Államokban élő magyar biokémikus, a Pennsylvaniai Egyetem orvosi karának adjunktusa. Drew Weissmannal együtt dolgozták ki és szabadalmaztatták a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazását.

Drew Weissman amerikai orvos-kutató, biokémikus. A Brandeis Egyetemen végzett, később Anthony Fauci vezetése alatt az amerikai Allergiás és Fertőző Betegségek Intézetében dolgozott. 1997-től a Pennsylvaniai Egyetem orvosi karának az RNS és immunrendszer biológiáját kutató laboratóriumának vezetője.