jogsi2e 1




Az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezete pszichológiai vizsgálathoz kötné a jogosítványszerzést.





Hoffmann Csaba alelnök az InfoRádiónak elmondta, közös munkacsoportot hoznak létre az Építési és

Közlekedési Minisztériummal a KRESZ felülvizsgálatáról.


A rádió portálján arra emlékeztetnek, hogy három év alatt kétszeresére, 167-ről 293-ra nőtt a közúti




veszélyeztetés bűncselekményét elkövetők száma.


„Rengeteg autóvezető van, aki dugóban ül, és biztos vagyok benne, hogy a dugóban álló autós mellett

három-öt perc múlva megjelenik a leállósávban egy nagy teljesítményű autó, amely aztán elszáguld a sor

mellett. Aki ezt vezeti, mindenki felett állónak érzi magát. Egy nárcisztikus alkat. Nem szabadna az ilyet

beengedni a forgalomba. A pszichológusok ezt meg tudnák szűrni” – mondta Hoffmann Csaba.


Az autósiskolák vezetőinek országos szervezetét képviselő alelnök szerint már magába a KRESZ tananyagba, illetve a KRESZ szabályozásba is jó lenne, ha pszichológus beleírna olyan tanítható

esettanulmányokat és viselkedési normákat, amelyek arra vonatkoznának, hogy az ilyen helyzetekben

hogyan kell helyesen viselkedni. Például, hogy senki ne húzza rá a kormányt a szabálytalankodóra mert

akkor abból biztos baleset lehet.


Ez azért is fontos lenne, mert
a balesetek legnagyobb százalékát nem is az ittas vezetők okozzák, hanem ezek a ferde személyiségű

emberek
– tette hozzá a szakember.
A magyar KRESZ felülvizsgálatának társadalmi vitája ősszel kezdődik.