anyjat akarta megolni




Cs. Katalin a gyöngyösi Bugát Pál kórházban dolgozott szakápolóként.





Édesanyja pszichiátriai problémákkal került kórházba, ahol aztán megpróbálta különböző szerekkel

megmérgezni az idős asszonyt.

Édesanyja – Cs. Józsefné nyáron került a pszichiátriára, ám onnan két hónap múlva pont lánya kérésére




átkerült a belgyógyászatra – nyilván azzal a magyarázattal, hogy így közelebb lehet hozzá.

A kórházi osztály főorvosa ebbe nem akart belemenni, nem látták indokoltnak az áthelyezést, ám a nő

nemsoká vitt egy EKG eredményt, és az alapján komolyabb szívproblémákra lehetett gyanakodni.

Utólag felmerült az a lehetőség, hogy az asszony hamisította a leletet.

A morfin körüli dolgok zavarosak. Utólag arról beszélt, hogy másik betegnek adta be, hogy megmentse az

életét.

Egy orvos viszont tanúként arról beszélt, hogy a nő azt mondta anyjával kapcsolatban: „vagy ti ölitek meg

az anyámat, vagy én fogom”

És kérdezősködött a morfin ellenszeréről is. Ez a kérdezősködés indította el az orvosnál azt a

gondolatmenetet, hogy vajon nem az anyjának adhatta-e be az ampulla morfint Cs. Katalin.

Bírósági döntés a közeljövőben várható.