m1 baleset

A legfrissebb adatok szerint egy tömeges baleset történt az M1 autópályán Herceghalom közelében,

amelyben 40-nél több jármű ütközött egymással. Az eset következtében 36 ember sérült meg.

A szombat esti RTL Híradó helyszíni riportjában elhangzott, hogy a mentés még tart, a baleset vélhetően a

porvihar okozta nehéz látási viszonyok miatt következett be. Egy szemtanú szerint az első autós

megijedhetett a hirtelen támadt, átláthatatlan porfelhőtől, hirtelen fékezett és ezután rohant bele a többi

jármű. Ez persze még csak feltételezés, a baleset okát a rendőrség vizsgálja. A hírműsorban olyan

felvételeket is bemutattak, melyekben látható, hogy gyermekek menekülnek szüleikkel a tömegbaleset

helyszínén égő járművektől. A videó a cikkünk alatt található.

Időközben megszólalt az Országos Mentőszolgálat is: Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az

MTI-nek elmondta: a helyszínre négy helikopterrel és 16 mentőautóval érkeztek a mentők, és 39 embert

vittek négy település – Győr, Tatabánya, Székesfehérvár és Budapest – kórházaiba. (Korábban a rendőrség

36 sérültről tudott.)

A szóvivő információi szerint a tömegbalesetben tíz gyermek sérült meg, közülük négyen súlyosan és

hatan könnyebben, valamint huszonkilenc felnőtt, akik közül tízen súlyosan, míg tizenkilencen

könnyebben.

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. közösségi oldalán pedig azt közölte: a balesetet

lokális porátfúvás okozhatta, ami miatt hirtelen csökkenhettek a látási viszonyok. Az MKIF felhívta a

figyelmet arra, hogy a baleset körülményeiből adódóan a roncsok elszállítása a szokásosnál is több

időbe telik. Ráadásul a porátfúvás és az égő járművek oltása során keletkezett sár nehezíti a

takarítást. Az autópálya újranyitása a roncsok elszállítása és az útpálya takarítása után történhet meg –

jelezte.

Az Útinform tájékoztatása szerint a lezárt autópálya forgalmát az 1-es főútra terelik, Budapest felől a 27-

es jelű Herceghalom, Győr felől a 39-es jelű Bicske csomópontnál. A megnövekedett forgalom miatt az 1-

es főúton is hosszabb menetidőre kell számítani.

Íme a videók a helyszinről: