Mire nem jó egy okosóra!
A férfi megkötözte, leszúrta, és élve eltemette azt a nőt, akinek korábban kimondta a boldogító igent. Hétfőn hajnali 1 körül találták meg a rendőrök, akiket a helyiek riasztottak, miután a nő kétségbeesetten kiabálta, hogy
a férjem meg akar ölni!
A nő elmondása szerint férje megkötözte és elrabolta őt a család furgonjával. Hozzátette, hogy az okosórájával képes volt vészjelzéseket küldeni ismerőseinek, és a 911-gyel is kapcsolatba lépett, azonban nem tudta elmondani nekik, mi a gond, a férfi ugyanis leragasztotta a száját.
A férfi ezután egy kalapáccsal összetörte az órát, egy helyi erdős területre vitte a feleségét, ahol többször is mellkason szúrta, majd egy gödörbe dobta és elásta. A nő elmondása szerint a férfi először fával takarta le, utána azonban hallotta, ahogy a gödör körül járkál, és földet szór rá.
Több órán át volt eltemetve, mire sikerült eltávolítania a kezén lévő ragasztószalag egy részét, és sikeresen ki tudott mászni a gödörből. Közel fél órán keresztül futott, míg talált egy házat, ahol segítséget kért.
Az 53 éves férfit még aznap reggel letartóztatta a rendőrség. Számos váddal kell szembenéznie, köztük gyilkossági kísérlettel és emberrablással – számolt be róla az NBC.