szerencsekerek nyeremeny bukas1381




Hatalmas felháborodást keltett az amerikai Szerencsekerék egyik legutóbbi adása, amikor annak nézői szerint az egyik játékos, Megan Carvale helyes megfejtést adott, mégsem nyerte meg a 40.000 dollárt (14 millió forintot). A szerencsétlenül járt asszony később nyilatkozott is az adásban történtekről.





Megan Carvale-nek a műsorban egy kétszavas élőlényt kellett kitalálniuk. A rejtvénytáblán kezdetben csupán ennyi szerepelt: ‘N_”R_‘. Néhány helyes betű kitalálása után már így bővült a tábla: ‘P_N_’ ‘_RC__D’. Megan pedig úgy döntött, hogy ő tudja a helyes választ, ezért a műsorvezetőnek azt mondta, hogy bevállalja a tippelést, amivel 40.000 dollárt nyerhetett.

Mivel már csak néhány másodperce maradt, hogy ezt bemondja, Megan sokak szerint azt kiabálta, hogy ‘pink orchid’ (rózsaszín orchidea), ami a műsorvezető számára úgy hangzott, mintha azt mondta volna, hogy ‘valami orchidea’, ezért elvesztette a hatalmas nyereményt. A helyes megfejtés valóban a ‘rózsaszín orchidea’ volt. 

Emiatt Megan végül mindössze 14.007 dollárral távozott, pedig akár el is vihette volna a 40.000 dolláros főnyereményt.




A dühös rajongók közül sokan azt állították, hogy Megant „megfosztották” a nyereményétől. Az egyikük ezt kommentelte: „Én otthonról is jól hallottam, hogy Megan a helyes megfejtést mondta, nem értem a stúdióban ez hogyan hangozhatott másképpen!”.

Az ABC „Good Morning America” című műsorában Megan Carvale bevallotta, hogy izgalmában, és a nagy nyomás alatt sajnos valóban azt kiabálta be, hogy ‘valami orchidea’. A Kaliforniában élő középiskolai tanárnő elmondta, hogy a baklövés ellenére csak pozitív visszajelzéseket kapott, hozzátéve, hogy senki sem „gúnyolta ki”. A 8 éves fia azonban egy darabig cukkolta őt, mondván még ő is kitalálta a helyes választ.

A szó az elhíresült adás óta folyamatosan kísérti az asszonyt, akinek a tippelése hatalmas szenzációt keltett, és a nézők többsége valóban elhitte, hogy a helyes megoldást üvöltötte be a  műsor végén.

Forrás: Daily Star