Tudnotok kell, hogy a történet írásakor háborog a lelkem, sőt felfordult a gyomrom, milyen emberek között élünk!!!

Vásárolni voltunk Peti fiammal a házunkhoz közel eső élelmiszer áruházban (szándékosan nem írom az üzletlánc nevét), mikor a pénztárnál valahogy szóba került Peti munkája a kasszás hölggyel.

Tudni kell, hogy nem szeretek nála fizetni, mert szinte személyes sértésnek veszi, hogy vagyunk mi, vevők. Nyugdíj mellett dolgozik a boltban, de van egy stílusa. Sosem voltam vele udvariatlan, mindig eltűrtem amiket kaptam tőle az elmúlt hónapokban. Olyan ember, aki kioszt mindenkit. A legrosszabb fajta.

A fiam épp egy éjszakai 12 órás szolgálata előtt jött vásárolni velem. Állunk a pénztárnál, a hölgy csipogja le a termékeket, Peti pakol, én igyekszem mosolyogni rá, mikor egyszer csak így szólt hozzánk:

Kasszás hölgy: “És mit dolgozik a fiatalember, hogy ennyire siet?”

Én: (Büszkén) “Mentős’”

Kasszás: “Jaj, azokat utálom! Azok parasztok!”

Erre Peti is beleszólt, megkérdezve udvariasan, hogy miért is?

Kasszás: ” Mert most olvastam, hogy nem értek ki egy kisgyerekhez valahol vidéken és a gyerek meghalt”

Én köpni-nyelni nem tudtam hirtelen, de Peti azonnal átlátva a dolgokat így felelt: “Persze, mert mikor megkapjuk a központtól a riasztást még iszunk egy kávét, útközben beugrunk kék lámpával, szirénával a legközelebbi Mekibe, megvacsorázunk, csak aztán megyünk a címre”

Szánalmas volt az egész helyzet. Sajnos sokan látják így, pedig a mentős megy. Ezerrel, mint Peti, hogy segíthessen. Ahogy a riasztást megkapják, már indulnak is. Mindegy, hogy kihez. Legyen az teljesen normális család, vagy az úton fekvő részeg. Ők mennek. 100.000 Ft-ért. Napi 12 órát. Én meg, mint jó anyuka mosom a ruháját, az egyenruháját. Itthon. Amit teleköpött, hányt, vérzett valaki. De büszke vagyok rá.

Tán nem köpködni, meg utálkozni kéne, hanem megfizetni a mentősöket, rendes autókat adni alájuk és akkor tán odaérnének bárhova. Ők a lelküket teszik ki érted.

Becsüld meg őket, egyszer szükséged lehet rájuk!”