takarito1

Noha pályafutását a Magyar Televíziónál kezdte, vezette a Magyar Narancs kulturális rovatát, majd a Wanted magazin rovatvezetője volt, tíz éven át szervezte a Mediawave összművészeti fesztivált, és később az Élet és Irodalom és a Tilos Rádió munkatársa is volt, Bakács Tibor nevét a legtöbben mégis a Megasztár című műsorból ismerhetik.

Több évadon át a zsűri népszerű és oszlopos tagja volt, ő véleményezte többek között Tóth Vera, Oláh Ibolya, Gáspár Laci, Rúzsa Magdi vagy Tóth Gabi produkcióit is.

A műsor alatt volt talán pályafutása csúcsán, minderről így beszélt Kadarkai Endre műsorában: Voltam a csúcson és szerintem ott romlottam el, erkölcsileg és minden szempontból.”

Ezt követően Bochkor Gábort hozta föl példaként: “Nem akartam olyan lenni, na! Felszínesek, műveletlenek, nincs tempóérzékük, a média mesterségesen tartja fönn őket.”

A Megasztár után kicsit eltűnt a reflektorfényből, műsorai, munkái is fokozatosan megszűntek. A műsorban elárulta, hogy jelenleg takarítóként dolgozik, ez az egyik állása.

Másik pénzkereseti forrása pedig az, hogy építkezéseken betonoz. Bakács Tibor jelenleg boldog embernek tűnik.

Kadarkai műsorában elmondta, nem bánja a szalámilopást sem, mert utána jobb ember vált belőle.

Megszűnt az egója és jobban képes szeretni másokat. Itt megnézheted a teljes beszélgetést: