mennyasszony2349

Becky már a második esküvőjére készült: az első házasságából volt egy fia, Triston, aki azonban tragikus

körülmények között 19 éves korában, 2 évvel ezelőtt balesetben elhunyt.

Az esküvőn a menyasszony szerette volna úgy érezni, hogy a fia is ott van vele, és kiveszi a részét az

öröméből, ezért fenntartott egy helyet a megboldogult gyermekének. A szék egy megható feliratot is

kapott, ami arról szólt, hogy a srác lelke egy rövid időre leszáll a földre, és lélekben ott lesz az

édesanyjával élete legboldogabb napján.

A hölgy vőlegénye, Kelly Turney azonban ennél is sokkal nagyobb meglepetéssel készült: tudni kell azt,

hogy az elhunyt Triston még életében hozzájárult ahhoz, hogy amennyiben olyan körülmények között

halna meg, hogy a szervei alkalmasak lesznek arra rászorulók számára, úgy donorrá válhasson a halála után.

Így a szívét egy san diego-i fiatalember, Jacob Kilby kaphatta meg, aki öröklött szívbetegséggel született,

és emiatt már tizenévesen szívrohamot kapott. Azután viszont volt olyan szerencsés, hogy megkaphatta az elhunyt fiú szívét, és azzal élt tovább.

A vőlegény megszervezte, hogy Jacob üljön le a halott Tristonnak fenntartott székre. El lehet képzelni a

menyasszony örömét, amikor meglátta a fiatalembert, akiben a fia szíve tovább dobog!

Talán az volt a legmeghatóbb pillanat, amikor Becky egy sztetoszkóppal meghallgatta a fiatalember

szívverését, és így hallhatta a saját fia szívének dobogását. Ez a jelképes pillanat a násznép számos tagját könnyekre fakasztotta.

Később Becky elmondta, hogy reméli, hogy ezek a boldog pillanatok sokakat meggyőznek majd arról,

hogy mennyire fontos a szervadományozás, illetve az ahhoz való hozzájárulás.

Nagyon jó érzés egy édesanya számára, hogy a fia szíve tovább dobog valakinek a testében. Így a fia

valamiképpen ma is tovább élhet!