Minden hónapban hialuronsavat töltet az ajkaiba, hogy biztosan megőrizze csúcstartó szerepét a világ legnagyobb ajkú nőjeként Andrea Emilova Ivanova. A 25 éves bolgár nő eddig összesen 43 szépészeti beavatkozáson esett át, amelyekre nem kevesebb, mint 20 ezer fontot, mai árfolyamon több mint 8 és félmillió forintot költött el.

 

Legutóbbi esztétikai kezelése során az arccsontjába kapott négy új hialuronsavas injekciót, az ajkai méretével azonban a folyamatos feltöltések ellenére sem elégedett. Célja, hogy még ennél is nagyobb szájjal rendelkezzen, bár tudja: ez sok férfit elrémít.

 

„Az átlagtól eltérő, extravagáns megjelenésű lány vagyok, ami sok férfi számára bizarr. Természetesen sokan vannak, akiknek nagyon tetszem, de olyanok is, akiknek nem. Utóbbiak úgy vélik, furcsa és őrült vagyok, míg előbbiek privát üznetekkel bombáznak a közösségi médiában, randira hívnak, pénzt ajánlanak és az országukba utaztatnának, ami nagyszerű. Boldoggá tesz, hogy vannak emberek, akiknek tetszem, akik az én társaságomra és figyelmemre vágynak. Sokkal boldogabb lennék ugyanakkor, ha találkoznék végre életem szerelmével, de nem tudom, ez mikor következik be” – fogalmazott Ivanova, aki azt is fontolóra vette, hogy jelentkezik egy párkereső valóságshow-ba, például a Nagy Ő-be. Bár reméli, talán így megtalálhatja álmai férfiját, nincsenek nagy elvárásai.

 

„Nem tudom, tetszenek-e neki a hozzám hasonló, mesterséges szépségű lányok. Lehet, hogy a természetes szépséget kedveli, ami teljesen rendben van, hiszen mindenkinek más az ízlése” – vélekedett a fiatal nő, aki jelenleg német filológia szakon végzős egyetemi hallgató.