ferjelehunyt

A 26 éves kamionsofőr, Vadim Anatoliyevich Kondratyuk egy munkafeladat során sajgó fájdalmat érzett az

állkapcsában, miközben egy New Yorki desztinációra fuvarozott árut. A férfi felelősségteljesen nem húzta

és halasztotta a dolgot, hanem megállt Oklahomában, ahol egy fogorvos megállapította, hogy

fogágyfertőzést kapott. Az orvos antibiotikumot írt fel neki, amelytől Vadim átmenetileg jobban lett.

Azonban amikor Vadim hazatelefonált feleségének, Nataliyának, elmondta, hogy fájdalma ismét erőre

kapott.

Mire a szállítmánnyal megérkezett New Yorkba, a férfi szája már teljesen bedagadt és a fizikai erőnléte is

legyengült. Emiatt bátyját kérte meg, hogy vezessen haza helyette.

Utah államon áthaladva Vadim már komoly légzési nehézségekkel küzdött, ezért bátyja kórházba vitte,

ahol azonnal oxigénre kapcsolták. Állapota olyan súlyossá vált, hogy egy nagyobb kórházba, Salt Lake

City-be szállították, ahol erősebb antibiotikumot és dialízist kezdtek alkalmazni rajta.

Sajnos az eredetileg csak a fogágyára kiterjedő fertőzés a vérébe került és a tüdejét is megtámadta.

Nataliya, Vadim felesége, a helyszínre utazott, hogy támogathassa a férjét, ám a férfi sajnálatos módon

hamarosan elhunyt, annak ellenére, hogy az orvosok mindent megtettek a megmentése érdekében.

John Luther, a Western Dental Services tekintélyes fogorvosa arra figyelmeztetett, hogy ne vegyük

félvállról a fogfájást, és mielőbb forduljunk orvoshoz, mert komolyabb bajt is okozhat.

Vadim családja mélyen gyászolja a fiatal férjet és apát, akinek értelmetlenül veszett oda az élete. Ez a

tragikus eset rávilágít arra, hogy mennyire fontos a fog- és szájápolás, valamint a fogfájás és az

állkapocsfájdalom komolyságának elismerése, hiszen az egészségünk és akár életünk múlhat rajta.

forrás