Meglepetések mindig történnek, sosem tudhatjuk, mit hoz a sors. Ezzel egy hölgy is szembesülni kényszerült, amikor rajtakapta férjét 25 éves titkárnőjével. Ő viszont valami kivételes fondorlattal torolta meg ura hűtlenségét…

„37 év házasság után azon kaptam a férjem, hogy a 25 éves titkárnőjével csal engem. Mihály új szeretője a lakásunkba akart költözni, abba a lakásba, amit a férjemmel közösen vettünk, és ami több mint egy millió dollárt ér. Mivel a férjemet jobb ügyvédek képviselték, sikerült megnyernie a pert. Három napot adott, hogy elköltözzek a lakásból. Lemondtam a részemről és úgy döntöttem, új fejezetet kezdek az életemben. Nem szenvedtem, ezért a férfiért egy könnyet sem tudtam ejteni.

Első nap megpróbáltam bedobozolni holmimat, másnap pedig béreltem egy teherautót, hogy elhordja a dolgaimat. Harmadik nap úgy döntöttem, hogy utoljára megvacsorázom a házamban. Úgyhogy igényesen megterítettem az asztalt, gyújtottam pár illatos gyertyát, háttérzenét raktam és garnélarákkal, kaviárral és a legdrágább pezsgővel kényeztettem magam.

Miután végeztem, körbementem a szobákban és az összes megmaradt rákot és kaviárt a függönyrudakba tömködtem. Kitakarítottam a konyhát és elmentem…

Továbbra is tartottam a kapcsolatot Andreával, a házvezetőnkkel – aki már 10 éve jó barátom. Ő mindenről beszámolt, ami a távozásom után történt.

Az új titkárhölgy összeköltözött a férjemmel. Az első pár nap minden nagyszerű volt, szeretet és boldogság dúlt. Majd a lakásban fokozatosan valami furcsa szag kezdett terjengeni. Mindent megpróbáltak: kitakarítottak, felmostak, szellőztettek, erős légfrissítőkkel puffogtattak, minden szellőzőnyílást megnéztek és minden szőnyeget kimostak. Speciális takarítócéget is hívtak, végül az összes drága szőnyeget kicserélték.

Semmi sem használt. A szag továbbra is áradt, már senki nem jött hozzájuk és Andrea is beadta felmondását. Végül már ők sem bírták elviselni a borzasztó szagot, ezért úgy döntöttek, elköltöznek. Pár nap múlva megtudtam, hogy árulják a házat. Miután egy hónap után sem találtak rá vevőt, a lakás árát a felére csökkentették. Az ingatlanügynökök sem tudtak segíteni, senki nem vette meg a házat. Utolsó elkeseredésükben hatalmas kölcsönt vettek fel egy új lakásra.

Felhívtam Mihályt, hogy megkérdezzem, hogy van – problémáiról mesélt, többek között arról, hogy új élettársával elhidegültek egymástól és úgy érzi, megcsalja őt. Udvariasan végighallgattam és igen valószínűnek tartottam, hogy barátnője megcsalja, de nem szerettem volna párkapcsolati tanácsokat adni neki. Elmondtam, hogy nagyon hiányzik a házunk, és hajlandó vagyok lemondani a válás kapcsán kapott pénzről a házért cserébe.

Meglepetésemre (azt vártam, hogy sokat fog rajta gondolkodni), azonnal beleegyezett az ajánlatomba. Szinte ingyen adta el nekem a házat.

Egy héttel később boldogan néztem, amint a munkások kihordják a volt férjem és barátnője holmijait a házból, az új lakásukba. Túlságos mohóságuk által vezérelve a függönyrudakat is magukkal vitték…”