mez dio es fahej kevereke 600x381

Egy amerikai orvos csoport tagjai azzal kísérleteztek, hogy egy finom, könnyen fogyasztható természetes orvosságot adjanak betegeiknek, amely szó szerint finoman ápolja az immunrendszert.

A recept nagyon egyszerű, könnyen elkészíthető és rendkívül hatékonyan a szervezet számára.

Méz és fahéj együttes gyógyító hatásai:

Szívbetegség: A mézet keverje össze törött fahéjjal, és lekvár helyett ezt kenje a kenyérre. Fogyassza rendszeresen. Csökkenti a koleszterinszintet, és véd az infarktus ellen. Akik már átestek infarktuson, és rendszeresen fogyasztják ezt a a keveréket, nagy az esélyük arra, hogy következő roham nem, vagy csak később következik be. Ezen kívül könnyíti a légzést és erősíti a szív munkáját. Amerikában és Kanadában ezzel gyógyítják azokat a betegeket, akiknek koruk miatt ereik már nem annyira rugalmasak. A méz és a fahéj visszaadja az erek rugalmasságát.

Artritisz: Az ízületi kopásban szenvedő betegek reggel, délben és este egy pohár meleg vízbe tegyenek két kanál mézet és egy kanál törött fahéjat. A krónikus artritisztől is megszabadulhatnak, ha rendszeresen fogyasztják. A copenhaveni egyetemen végzett felmérés szerint 200 beteg közül az ital fogyasztása után 73 beteg teljesen megszabadult a fájdalomtól, és azok, akik nem tudtak járni, fájdalom nélkül közlekedtek.

Hólyagfertőzés: Egy pohár langyos vízbe tegyen két kanál mézet és egy kanál törött fahéjat. Megszünteti a húgyhólyag és a húgyutak fertőzését.

Fogfájás: Öt kanál mézet keverjen össze egy kanál törött fahéjjal, naponta háromszor tegyen a masszából a fájós fogra. A fájdalom elmúlik.

Koleszterinszint: Két kanál mézet és három teáskanál törött fahéjat keverjen össze 2 dl forró vízzel. Két órán belül 10 százalékkal csökkenti a koleszterinszintet. Ha naponta háromszor alkalmazza, a krónikus magas koleszterinszint lecsökken. Ha naponta fogyaszt mézet, megakadályozza a koleszterinszint emelkedését.
Megfázás: Ha gyakran megfázik, három napon keresztül naponta háromszor egyen egy kanál mézet és negyed kanál törött fahéjat. Gyógyítja a megfázást, a krónikus köhögést és megtisztítja a légcsövet.

Gyomorpanaszok: A méz és a törött fahéj keveréke gyógyítja a gyomorfájdalmat és megakadályozza a gyomorfekély kialakulását.

Az immunrendszer erősítése: A méz és a fahéj rendszeres fogyasztása erősíti az immunrendszert, védi a szervezetet a vírusok, baktériumok ellen. A mézben nagyon sok vitamin és vas van. Rendszeres használata erősíti a fehér vérsejteket a baktériumokkal és a vírusokkal folytatott harcban.

Nehéz gyomor: Egy kanál fahéj 2 kanál mézzel keverve megakadályozza a gyomorsav túlzott termelődését.

Nátha: Spanyol tudósok rájöttek, hogy a méz olyan természetes anyagokat tartalmaz, amelyek megölik a nátha baktériumtörzseit.

Pattanás: Három kanál mézet és egy kanál fahéjat keverjen össze. Lefekvés előtt kenje be vele a pattanásokat, majd mossa le meleg vízzel. Ha naponta elvégzi ezt a műveletet, egy héten belül eltűnnek a pattanások.

Bőrfertőzés: A méz-fahéj páros gyógyítja az ekcémát, az övsömört és a bőrfertőzés minden formáját.

Fogyás: Reggel éhgyomorra fél órával a reggeli előtt, este pedig lefekvés előtt igyon meg egy mézes fahéjas italt. Rendszeres fogyasztása csökkenti a súlyt a rendkívül kövérek esetében is. Még akkor is megakadályozza a zsír lerakódását, ha nagyon zsíros ételeket fogyaszt.

Krónikus fáradtság: A testi erőt legjobban, a mézben lévő cukor regenerálja. A mézet és fahéjat fogyasztó idős emberek erősebbek és mozgékonyabbak. Ha délután három óra körül fogyasztunk el ilyen italt, egy héten belül helyreáll a szervezet vitalitása.

Dió jótékony hatásai:


Régen fejtetű ellen is használták a diót.
A likőripar is előszeretettel alkalmazza.
A diókopácsból jó fapác készíthető.
A diófa ellenálló, keménysége miatt egyik legértékesebb fa a fafaragók és asztalosok körében.
A diókopácsot olívaolajban megfőzve jó hajkenőt ad.
A szép és nemes diófa ábrázolása sok nép kultúrájában megtalálható.
Erős illata állítólag elriasztja a bogarakat.
A méhek atkafertőzése ellen is kiválóan alkalmazható.
Juglans rendszertani nevét a “Jovis glans” (Jupiter makkja, azaz heréi) elnevezésről kapta.
Értékes tápanyagai és magas tápértéke miatt érdemes naponta egy-két szem diót elfogyasztanunk.

A diófélékben bővelkedő étrenddel megelőzhetjük az infarktus veszélyét.
A dióbél kalóriatartalma hozzávetőleg a marhahúséval azonos, egyesek nyelvét, száj-nyálkahártyáját viszketést okozva irritálhatja!
A dióavar erős hatóanyagai és a lomb sűrű árnyéka miatt a diófa alatt sok növény nem él meg, illetve ezért lombját össze szokták gyűjteni.

Gyógyászati célra a növény levelét, termésének külső húsos burkát (diókopács), és a népi gyógyászatban a csonthéjon belül a terméseket elválasztó, éretlenül nagyon keserű hártyát hasznosítják. A levelet csak a fáról szedjük, és a szép egészséges levelet kell gyűjteni a száráról lefosztva. Gyűjtési ideje: június-augusztus. A diókopácsot diószüretkor, szeptember táján kell gyűjteni. Ehhez érdemes kesztyűt húzni, mert lemoshatatlanul sötétbarnára színezi a kéz bőrét. A gyűjtött kopácsot jól szellőző helyen szétterítve alaposan meg kell szárítani, de a már megromlott, penészes részeket előtte és közben el kell távolítani.
Íme a recept, ami ápolja az immunrendszert
Hozzávalók:

100 gramm dió
300 gramm méz
2 teáskanál fahéj
Elkészítés:

A darált dióbeleket keverjük össze a mézzel és a fahéjjal.

Használat:

Immunerősítőként minden nap fogyassz el belőle 1 teáskanállal

Hólyaggyulladáshoz hígíts fel 2 teáskanál keveréket egy pohár meleg vízben és fogyaszd el. Minden nap 3 pohárral fogyassz belőle, amit 7 napig ismételj meg.

Szívbetegség megelőzéséhez és kezeléséhez egy teáskanállal fogyassz reggel éhgyomorra és este lefekvés előtt (egy évben csak 3-4 hónapig ismételd)

Memória fejlesztésre három teáskanállal fogyasszunk minden nap.

Koleszterinszint csökkentése érdekében 4-5 teáskanállal együnk naponta, legfeljebb egy hónapon át.

Gyomorhurut és fekély kezelésére egy teáskanállal fogyasszunk minden nap éhgyomorra 30 napon át.