szodabikarbona

Nyilván nálatok is megtalálható a szódabikarbóna, hisz valamilyen formában mindenütt lakásban ott van

– legalább egy kis zacskónyi.

Nagyon ritkán használjuk általában, esetleg tésztasütésnél, néhanap szagtalanításra, no és ha fáj a

gyomor a sav miatt, akkor arra is kitűnő.

Régen egyfajta szódát is készítettek belőle – nehezebb ebédek után ittak ecetes vizet, melybe egy

kanálnyi szódabikarbónát tettek.

Ám ezen kívül is vannak jó hasznosítási lehetőségek.

Arctisztítás

Egy pici tálkában felkeverünk

egy kanálnyi szódabikarbónát

fél kanálnyi langyos vízzel.

Leöblítjük arcunkat, felkenjük a keveréket – természetesen a szemet rendesen hagyjuk ki. Majd dörzsöljük

át vele a bőrt.

Az apró szemcsék felpezsdítik az arcbőrt, lehozzák az elhalt réteget.

Testápolás

Ha már az arcra jó, akkor a szódabikarbóna segítségével az egész bőrfelületet felfrissíthetjük vele.

Egy kanálnyi szódabikarbóna,

egy kanálnyi zabpehely

pici víz – nagyjából az is kanálnyi

Ezzel átdörzsöljük testünket – szuper hatása lesz. Utána természetesen leöblítjük a felületet

Lábápolás

Fölösleges pedikűrösre, vagy szépségszalonra költeni emiatt.

2–3 evőkanál szódabikarbónát tegyünk bele egy tál meleg vízbe, majd utána következhet a lábápolás.

Áztassuk a végtagjainkat 20 percig, majd utána készítsük el a szódabikarbónás krémet, és alaposan

dörzsöljük meg a lábfejeket. Tökéletes frissítő hatású, és a fölösleges, elhalt bőrréteget eltávolítja.

Méregtelenítő fürdő

Ez azért hasznos, mert megszabadulhatunk a felhalmozódott méreganyagoktól. Érdemes este elkészíteni

a fürdőt, mivel utána fáradtság jelentkezhet. A fürdővízbe tegyünk 2 kisebb pohár szódabiarbónát, és 1

pohár Epsom-sót. A fürdőzés legalább 30 percig tartson.

Körömápolás

Ha nem távolítjuk el egy idő után a körömlakkot, akkor a körmeink besárgulnak. De némi

szódabikarbónával és peroxidos vízzel mindez orvosolható.

Pattanásokra kiváló hatású

Ebben az esetben is némi vízzel kell pasztát készíteni a szódabikarbónából.

Ezt vigyük fel a pattanásos arcbőrre, masszírozzuk be, majd öblítsük le. Ez segít eltávolítani a fekete

mitesszereket és az egyéb szennyeződéseket is.