csorkebor

Az élelmiszeripar állandó újításokat dob a piacra, ezért azt gondolhatjuk, hogy, amit

eddig ettünk, az egészségtelen, és inkább fogyasszuk a legújabb kínálatot.

Így jött divatba például a vaj helyett a margarin, és így kezdtük el fogyasztani a nulla kalóriás élelmiszereket.
Ügyes marketingkampányoknak köszönhetően, megeszünk mindent, amit egy kicsit is egészségesebbként

reklámoznak, azzal már nem törődünk, hogy utánajárjunk, mit is tartalmaz az illető élelmiszer.

Az alábbiakban többek közt azt a sokat hangoztatott tévhitet szeretnénk eloszlatni, mely szerint a csirke

bőre egészségtelen, és nem ajánlott megenni.

Egészséges vagy egészségtelen a csirke bőre?

Nem érdemes leszedni a csirke bőrét, nyugodtan megehetjük. Bár egy időben a táplálkozásszakértők

nagyon ellenezték a zsírosnak titulált csirkebőr fogyasztását, mára ez a tévhit már megdőlt. A csirke bőre

ugyanis nagyrészt egészséges telítetlen zsírsavakat tartalmaz, ezért még arra is képes, hogy csökkentse a

koleszterinszintet, és a vérnyomást.

Túl sok kalóriát tartalmaz a csirke bőre?

Az egészséges étkezés nem csak azon áll, vagy bukik, hogy mennyi kalóriát juttatunk be a

szervezetünkben. Nagyon fontos, hogy arra is odafigyeljünk, mennyi tápanyagot tartalmaznak

élelmiszereink. Hiába iszunk reggelire 0 kalóriás kólát, ha semmi tápértéke nincsen. Nyugodtan

megehetjük a csirke bőrét, hiszen csak 45 kalóriát tartalmaz.

Süssük, főzzük bőröstől a csirkét?

Ha a csirkét bőröstől együtt készítjük el, sokkal ízletesebb lesz, ráadásul a különböző fűszerek is

könnyebben érvényesülnek így. Nézzünk néhány fűszert, amely jól találhat a csirkével, és erős

egészségügyi hatással is rendelkezik.

kurkuma – gyulladásgátló
bazsalikom – gyulladásgátló, és segít megelőzni a cukorbetegség kialakulását
cayenne bors – serkenti az emésztést
fokhagyma – erősíti az immunrendszert
rozmaring – antioxidáns