sargarepale

Miután egy nő nyolc hónapon keresztül minden nap sárgarépa levet ivott, elképesztő felfedezést tett.

Anna Cameron, egy gyermekkönyvek szerzője, 2012-ben vastagbélrák diagnózist kapott. A betegség 2012

júniusában lépett a harmadik szakaszába, ami azt jelenti, hogy már csak egy szakasz választotta el őt a

végstádiumtól. Ebben a nehéz időszakban Anna úgy döntött, hogy kipróbál egy alternatív gyógymódot a

hagyományos kezelések mellett. Minden nap elkezdett sárgarépa levet inni, remélve, hogy ez valamilyen

módon segíthet a rák leküzdésében.

Ebben az időszakban Anna tragikusan elvesztette a férjét, aki tüdőrák következtében hunyt el. A férj

kemoterápiás kezeléseken esett át, de sajnos az életét nem tudták megmenteni. Az orvosok Anna

esetében is javasolták a kemoterápia elkezdését, ám ő elutasította a kezelést, mert látta, hogy a férje

ugyanezen a módszeren ment keresztül, és végül elhunyt.

2012 végére a vastagbélrák áttétet képzett, és terjedni kezdett Anna egyik tüdejére is. Annak ellenére,

hogy az állapota rohamosan romlott, továbbra sem volt hajlandó kemoterápiás kezelést igénybe venni.

Anna tisztában volt azzal, hogy a kemoterápia legyengíti a szervezetet, és ettől a rák esélye nőhet a

győzelemre.

Ezért úgy döntött, hogy továbbra is alternatív módszereket alkalmaz a betegség leküzdésére, mint például

a sárgarépa lé fogyasztása, amelynek segítségével elképesztő felfedezést tett korábban.

Ez a nő is ugyanezt a kúrát kezdte el, és 8 hét után az orvosi lenyűgöző változásokat tapasztaltak. A

meglévő rákos sejtek csökkenni kezdtek, és nem terjeszkedtek tovább a szervezetében.

4 hónap után a daganatok elkezdtek visszazsugorodni, és a szövetek is normálisan működtek. A nyolcadik

hónap végére a tomográfiai vizsgálat szerint a rák teljesen eltűnt. Ez egy hatalmas rejtély, de a sárgarépa

nagyon gazdag természetes növényvédő szerekben, amelyek daganat ellenes tulajdonságai ismertek szűk

látókörben.

A karotin pedig megakadályozza a tumor tovább terjedését. Ezek utána Ann írt egy könyvet a sárgarépa

rákgyógyító hatásáról.

Jelen lapon megjelenő információk nem minősülnek orvosi diagnózisnak vagy/és kezelésnek, az itt

olvasható információk nem helyettesítik az orvosi vagy dietetikai kezelést, beavatkozást.

forrás