tojás főzési trükk

A buggyantott tojást nem lehet csak úgy elkészíteni, ha csak egy kicsit is tévedünk, olyan állagú lesz, hogy nem fogjuk megenni.

Az emberek rettegnek az elkészítésétől, sőt, kevés az az étterem, ahol rendelni lehet egy finom buggyantott tojást. Pedig a dolog mégsem olyan boszorkányos, csupán egyszer kell megtanulni néhány szabályt, utána már nem fogjuk tudni elrontani.

Az alábbi videóban az amerikai Tesztkonyha buggyantott tojásról szóló néhány percét láthatjuk. Bridget Lancaster már az elején elmondja, hogy, akinek nincs türelme, az jobb, ha neki sem fog. Ez az egyik legfontosabb dolog, ami szükséges ahhoz, hogy jól sikerüljön a buggyantott tojás.



Szükségünk lesz egy nagy serpenyőre, aminek fedele is van, vízre, 2 evőkanál ecetre, 1 teáskanál sóra, 8 nagyobb tojásra, 4 teáscsészére.

Előbb feltölti az edényt vízzel, majd hozzáadja az ecetet, ez azért szükséges, hogy gyorsabban szilárd halmazállapotú legyen a tojás. A tojásokat fel kell törni, és kettesével bele kell tenni egy-egy teáscsészébe.

Amikor elkezd főni a víz, vegyük le a tűzről, és óvatosan, lehetőleg egyszerre mind a négy csészéből, bele kell tenni a tojásokat a vízbe.



Ezután fedjük le, és 5 perc várakozás után készen is lesz a tökéletes buggyantott tojás. Emeljük ki óvatosan egy papírtörlőre, ez majd felissza a fölösleges vizet, és már tálalhatjuk is.

Forrás