kisfiuinterju

A kisfiú édesanyja üzent a gyermekverő Agócs Tibornak aki bántalmazott egy gyereket a kalandparkban-Itt a videó

A kisfiú eleinte nem mondott semmit anyukájának a bántalmazásról. Amikor a karateedzővel találkozott az eset után, az edző sem mondta el az anyukának, mi történt, csak annyit említett, hogy „volt egy kis összezördülésük, de rendezték.” Az anya az internetről származó felvételből tudta meg, mi történt a szolnoki kalandparkban. Rosszul lett attól, amit látott, és azt szeretné, ha az edző bocsánatot kérne a gyerekétől a szeme láttára. A kisfiú máig magát hibáztatja azért, amiért az edző felrúgta.

Mint korábban megírtuk, kedden nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen látszik, hogy múlt csütörtökön egy karateedző felrúgott egy 7 éves kisfiút a szolnoki kalandparkban. A gyerekek egy jászberényi küzdősportegyesület táborával mentek el a kalandparkba, ahol az edző bántalmazta a kisfiút. Kirúgta a lábát, amitől a gyerek fejjel a földre esett. Szerencsére bukósisakot viselt, így nem sérült meg súlyosan. A bántalmazás a többi gyereket is felzaklatta, néhányan elsírták magukat.

Az RTL Híradónak most megszólalt a bántalmazott kisfiú anyja, Tóthné Nagy Judit, aki bár egy nappal korábban még nem volt biztos abban, hogy interjút akar adni, végül úgy döntött, hogy nyilatkozik, mert „ez nem egy egyszeri eset volt, és dühít, hogy ilyen megtörténhet.”

„Semmit nem tudtam az egészről. Annyit tudtam, hogy veszekedett valakivel, és amikor csütörtökön mentem érte, az edzővel nem találkoztam, csak egy kislány mondta, hogy Rolival volt egy kis gond. Leguggoltam hozzá, és megkérdeztem, hogy milyen volt a tábor. Azt mondta, hogy jó. És amikor kérdeztem, milyen volt a szolnoki kalandpark, azt mondta, hogy az nem volt jó. Csak annyit mondott, hogy összeveszett egy másik kisfiúval” – mesélte az anyuka.

Pénteken találkozott az edzővel, és arról beszélt, hogy szeretné edzésre járatni a gyerekét, de akkor sem tudott meg semmit az esetről.

Ő csak egy rövid jellemzést adott a gyerekről, hogy nem egy erős testalkat, de nagyon okos, nagyon intelligens, alázatos, és hogy volt egy kis összeröffenésük, de rendezték

– fogalmazott.

Kedden szerzett az anyuka tudomást az esetről, amikor a felvétel kikerült az internetre. „Azt hittem, hogy ott csuklok össze, gyomorgörcs és az összes szőr állt rajtam, mert én erről semmit nem tudtam. Odahívtam Rolit, és kérdeztem, hogy mi volt, mondja el nekem. Akkor már elmondta.

Ő azt hitte, hogy annyira rosszat tett, hogy ezt megérdemelte. És még szégyellte is

– idézte fel a beszélgetést kisfiával.

Az anyuka azt szeretné, ha a férfi a szeme láttára kérne bocsánatot a kisfiútól. Hogy ez mit jelentene a fiának, és hogyan jellemezte őt az anyukája, kiderül a fenti videóból.

Az RTL Híradó riportja az esetről: