Kucsera




Új tervekkel tért vissza az Ázsia Express forgatásáról Kucsera Gábor világbajnok kajakozó, akiről eddig elsősorban a válása kapcsán olvashattunk híreket.





Főként a felesége, Tápai Szabina nyilatkozott az ügyről, s így derült ki például az is, hogy a kajakos többször is hűtlen volt feleségéhez. És bár igyekeztek mindketten megmenteni a házasságukat, ez végül nem sikerült.

Kucserától viszont nem sokat lehetett hallani a szakítástól, illetve arról, hogy azt miként dolgozta fel. Most kiderült, ő ezen idő alatt végig azon dolgozott, hogy megvalósítsa egyik nagy álmát, ugyanis a gyermektáboroztatás mellett nemrégiben akadálypályák építésébe kezdett – beszélt a TV2 Mokka műsorában.

Miközben a volt sportoló bemutatta az általa üzemeltetett kalandparkot, illetve beszélt a gyerektáboroztatási új terveiről, néhány mondatban kitért a felbomlott házasságára, illetve arra is, miként képzeli el a kapcsolatát a gyerekeivel és az exfeleségével.




Nyilván a kapcsolatunk a gyerekek miatt mindig megmarad. Megbeszéltük, muszáj, hogy normális kapcsolat legyen, hogy a gyerekeknek példát mutassunk, ha már a házasságunk nem sikerült… Igyekszünk közös nevezővel nevelni a gyerekeket, ami eddig tök jól működik. Azt szeretnénk, hogy a gyerekeink érezzék, mindenben számíthatnak ránk” – számolt be Kucsera Gábor, aki hozzátette: idén már mindhárom gyermeke vele táborozik majd, mert ez korábban is igen erőssé tette a kapcsolatukat.

„Az Ázsia Expressz amerikai forgatása igazi lelki feltöltődés volt, bár voltak olyan pillanatok is, amikor besokalltam” – árulta el, hogyan vészelte át a szakítás hónapjait.

Nálam mostantól a B-oldal forog, ami eddig velem történt, azt a batyut megfogtam és kint hagytam. Letettem, le tudtam tenni, és azóta eszméletlenül jól érzem magam

– mondta a volt sportoló.

forrás