kokenydani




Kökény Dani februárban megkapta a Sztárban Sztár leszek! főnyereményét azt a bizonyos 10 milliót, és





vele kezdhette felnőtt életét.

Ez óriási dolog számára, hisz nagyon nehéz anyagi körülmények közül érkezett. Az énekes a verseny alatt

átmeneti szálláson élt nagyszüleivel, ugyanis tavaly nyáron kilakoltatták őket. A fiú győzelme reményt




hozott.


Mindenképp segíteni szeretne nagyszülein, szeretne mindent megadni, meghálálni, amit gyerekként

kapott, hiszen édesanyja lemondott róla, csak a nagyszüleire számíthatott. Nagyszülei nevelték, s adtak

meg neki mindent, ami tehetségükből adódott.

Dani a Borsnak elmondta, hogyan alakult az élete a finálé óta, ahogy azt is elárulta, mire költött először a

főnyereményből.

‘A családom hosszú távú lakhatását szeretném megoldani, ami már folyamatban van, de még nem

szeretnék róla részletesen beszélni. Fontos, hogy támogatni tudjam őket és mindennap gondoskodjam

róluk. Emellett nagy célom volt, hogy ha majd egyszer megtehetem, vegyek egy stúdiószettet, amivel

itthon is tudok stúdiózgatni és dalokat írni. Ez a vágyam most megvalósult’

A napokban jelent meg az első saját száma, Hazatér címmel, aminek igazán mély üzenete van.

– Ez a dal arról szól, hogy hiába nyertem meg egy ilyen színvonalas műsort, hiába nyertem meg a

főnyereményt, én akkor is ugyanaz az ember vagyok, aki voltam. Ugyanaz az értékrendem és a céljaim

sem változtak. A dalaimon keresztül szeretnék kommunikálni az emberekkel

forrás