Zalatnay Sarolta




Nagy a baj! Elvették Zalatnay Sarolta házát!!! Mutatjuk a megdöbbentő részleteket: A bedőlt devizahitele





miatt kellett költöznie Zalatnay Saroltának. Az énekesnő házát elvitte a bank, most ideiglenesen egy

barátja házában lakik szívességből. Zalatnay Sarolta 2006-ban, a szabadulása után költözött be tárnoki

házába, ahonnan tavasszal kénytelen volt kiköltözni, az énekesnő a Borsnak mondta el, hogy a bedőlt




devizahitel miatt vesztette el a házat. Sajnos a történet nagyon is tipikus. Duplázódó, triplázódó, majd

megnégyszereződő törlesztőrészletek után egyszerűen képtelenek voltunk előteremteni a befizetendő

havi összegeket. Végül a bank vitte is a házat, ahol tizenhat éven át éltünk a lányommal – magyarázta. A

hitelmoratórium miatt a kölcsön bedőlése után is maradhatott otthonában, csak idén húsvétkor kellett

kiköltözni.  Ennek köszönhetem, hogy itt tudtam maradni Tárnokon, hiszen egy kedves barátom éppen

tavasszal költözött két évre Németországba, ahol munkát kapott, így felajánlotta, hogy addig lakjak a

házában, és csak a rezsiköltséget kéri el havonta – mondta az énekesnő, aki azon gondolkodik, hogy

mihez kezd majd, ha a ház tulajdonosa hazatér.

Forrás