Kulcsár Edina pár éve, 2018-ban kezdett bele hajfonóbizniszébe, amivel hatalmas sikert aratott rengeteg nő körében, most azonban kénytelen bezárni az egyik üzletét.

 
Az egykori szépségkirálynő pár évvel ezelőtt nagy reményeket fűzött az üzletéhez, aminek ő a megálmodója, sőt a hajfonást idővel kibővítette, így sminket és teljesen új frizurát is kérhettek a vendégek a szakemberektől. Több hazai fesztiválra is kitelepültek, amelyeken kígyózó sorokban álltak náluk a szépülni vágyó hölgyek.Most azonban lesújtó hírt közöl az üzlet a közösségi oldalán.
 Nagyon köszönjük az eddigi bizalmat, de búcsúzunk az Arénától.
Januártól már a másik két üzletünkben várjuk sok szeretettel a hajfonás szerelmeseit, ahol bővített formában találkozhatnak velünk – olvasható a közlemény a 24 óráig elérhető Instagram-történetben.