elviselazelagig 6436441252865566773 n
 
Rákoscsaba, külső végállomás. A nap már elbujt, a napközben munkában megfáradt dolgozò hangyák, madarak, méhek, mind- mind elvonultak pihenni, a sarki fagyizònál is pakolnak, elfogytak a sorbanállòk, már nincs tele a bicikliùt, a forgalmas kisbolt parkolòja üres, és sötét, az esti szellő erőtlenül mozgatja este 10 òra után is a 35 fokos forrò levegőt. Csend, és nyugalom veszi körül a környéket, aminek a romantikáját a nem tùl messzi távolban levő templom harangja emeli  tetőfokára.
 
Na ekkor érkezett meg a 98-as busz, mely megállt, nyiltak az ajtòk, leszállt az utolsò utas is, szisszent egy nagyot, -ezt vezettem én
Volt talán 1 percem, nyilván fejest ugrottam a telefonomba, hogy mit műveltetek amig nem értem rá , akkor hallom, -"Szép estét kìvánok".
Namondom, szép estét...
itt valami nem kerek.

Buszsofőrként, tudod, a rutin meg az évek, azé benned van hogy vajon ki állhat az ajtòban este 10-kor, szép estét kivànva.
Aztán igy pörög benned a diavetìtő, az északi boszorkánytòl, vér3s fejű stoppos, beugranak ilyen éjszakai emlékek, namindegy. Felnéztem.
Akkor látom, hogy ott áll az ajtòban, egy -hát hogy mondjam.- amugy egy hasonlò testalkat mint én, csak 50 éves körüli...
Igazábòl olyan melòs, de nem a legkoszosabb, nem a leg igénytelenebb, hanem ùgy maximum 3 napja nem fürdött.
De még büdös se volt.
 
Mondja nekem, -"Elviszel az elágig?"
 
Na itt ez azt jelenti ,hogy "Rákoskeresztùr, vàrosközpontig szeretnék utazni"
Mer érted vannak itt Nyìrábrányi olvasòk is
Mondom az embernek, miért ne vinnélek el, persze hogy elviszlek, 1380 utasom volt kb ma, ebből 649-en az első ajtòn szálltak fel, de te vagy a nyolcadik aki köszön.
Mondja nekem, -"Te, ugyberugtam..."
Nézek rá, hámondom láttam émmá nagyon sok érdekes állapotban levő ittas embert, de te értelmesen beszélsz, érthetően, tisztességtudòan, és teljesen normálisan megállsz a lábadon, egyetlen szòba nem bukott bele még a nyelved, és azt állitod be vagy b4szva... aahhhaaa.
Hámondom az ugy igen Api.
Zacher Gábor meglátna, aranyeresre nevetné magát ha azt mondanád neki "ugyberugtam"
Nálam aki nagyon ve van rugva,
Arra mentőt hìvok, vagy papot.
Attòl függ mennyi a pulzusa
 
Elindultunk közbe, mondja nekem, hogy az anyjának este 7-re igérkezett, de 11-re fog hazaérni, de mad eszik, lesz lecsò
Esküszöm neked jòl elbeszélgettünk, mondja nekem hogy ő a magyar királyi postánál dolgozott 8 évet, meg másfelet volt BKV-s is, de napjainkban szobafestőként dolgozik, és ez neki jò.
Voltak részek, ahol vissza kellett tartanom a nevetést, mer h4láli volt a csávò
Igazábòl ő nem volt matt rész3g, régi baràtokkal találkozott, és Einstenre itta csak magát.
Végig első szám második személyben beszélt velem, tehát nem többesszámban, feltételezem nem kettőt làtott belőlem.
Aztán lehet hogy kezdő alkoholista lehetett, és 3 deci royaltòl azt hitte a tegnapi babgulyásra hogy spanyol viasz, nemtudom, de szerintem azt hitte, hogy 10 percet várt a buszra, akkor őt az utca nevelte

Illedelmesen elköszönt, és azt mondta hogy reméli hogy ujra találkozunk
Mondtam neki, nembánom, főleg ha csak ùgy fogsz kinézni, mint kezdő sellő a korallzátonyon Apikám.
Becsületére legyen mondva, ha minden piás ìgy inná le magát csak, esküszöm énis kocsmába járnék, nem dolgozni
Mondjuk én a Tonik után is elénekeltem a Barnival a Jég dupla whiskivel-t, meg a könnyű álmot hozzon az éjj-t
De azon is gondolkodtam, hogy lehet azért nem volt s3gg részeg, csak hitte, mert amig kiment pis1lni, a barátai kicserélték a Whiskit ásványvìzre, vagy minimum felhigìtották, és mondták neki, hogy figyu te má atom ittas vagy, mennyé hazafele.