anettka30507658 n

Sokan rá se ismernének..! Másfél hónap múlva lesz 50 éves Fehér Anettka, aki bizony hosszú évekig szerepelt a Budapest TV-ben. Volt aki nézte műsorait, volt aki nem – ám megjelenése akkora visszhangot keltett, hogy még az is tudta kicsoda, aki amúgy nem váltott át a Budapest TV-re sohasem.

Hangja, köszönése: “csókolom, csókolom”, kihívó viselkedése máig emlékezetes. Aztán egyszer csak eltűnt, s onnantól nem lehet tudni róla semmit sem. 2008-ban halt meg Rezső, a férje. Ő mindenben mellette volt, mindenben támogatta, és igazi társ volt mellette.

A férfi halála után egyáltalán nem véletlen, hogy addigi életéből lényegében mindenkivel megszüntette kapcsolatát – más életre vágyott. Rövid ideig még kapcsolatot ápolt Sáfár Anikóval és Kiszel Tündével, de aztán őket sem kereste már.

 

Fiatal korában jópofa dolognak tartotta, hogy felhergelte az embereket, és az sem érdekelte, hogyha trágárságokat vágtak a fejéhez. Mára azonban ez már a múlt, és egyáltalán nem életcél az ismertség.

Terry Black fogadott gyermekeit szerette volna ugyan támogatni, viszont ők nem kértek belőle, úgyhogy ez is annyiban maradt. Annak idején szeretett volna anyává válni, de sajnos ez nem adatott meg neki – ellenben tanárként, pedagógusként nap mint nap velük foglalkozhat.

Talán ez gyógyír. Rezső távozása után jó ideig nem talált magára, ellenben néhány éve boldog párkapcsolatban él, és hivatása mára a legfontosabb számára.

Párjával kerülik teljes mértékben a nyilvánosságot – ez az élete már nem arról szól. Zárkózottabbá vált, és csak azokat engedi magához közel, akikben már teljes mértékig megbízik. A nyilvánosságra pedig ehhez nincs szükség.