magyarpeter8637 n 678x381




Magyar Péter kedd reggel új bejegyzést írt közösségi oldalán, melyben szó volt a fenyegetésekről, és azt is elárulta, mi a célja. Mutatjuk is.





“Sokan kérdezik, hogy tényleg nem félek-e. Természetesen kapok válogatott fenyegetéseket a sok ezer támogató üzenet mellett.

Biztonsági szakemberek 24 órás védelmet javasoltak és ajánlottak a helyzet komplexitása és az általam kritizált/megtisztítani kívánt körök ereje és veszíteni valója miatt.

Én továbbra is hiszem, hogy erre Magyarországon 2024-ben nincs szükség, vagy ha mégis, akkor a nyilvánosság ereje megvéd.




Tudom, hogy jogi eljárások tömkelegét fogják indítani/kreálni ellenem. Ez a folyamat már el is indult.

És nyilván még számíthatok újabb és újabb kreált vádakra, lejáratásokra, hogy ellehetetlenítsék az életemet és minden módon lejárassanak.

Hálás vagyok a neves ügyvéd kollegáknak a felajánlott segítségért, illetve a jogász évfolyamtársaim támogatásáért. És persze köszönök minden pozitív üzenetet, imát és drukkot.

Sokan kérdezik, miért kezdtem ezt el, mi a cél, hova szeretnék eljutni. Hiszek abban, hogy az igazság szabaddá tesz. Nem a rombolás a célom, hanem valami újnak a felépítése.

Nyilván ez egyedül nem lehetséges, de szerencsére érezhetően tömegek gondolják azt, hogy a jövőt most írjuk és hogy a jövő valóban elkezdődött” – hangsúlyozta Varga Judit exférje.