Az 1970-es, 1980-as években még nem kiboltokról, hanem közértekről beszélhettünk. Emlékeztek még rájuk? Mostani cikkünkben nosztalgiázzunk együtt!

Gyermekkorunkban sokszor hallhattuk, hogy „Leugrassz a közértbe kávét darálni?”. Emiatt pedig nem csak ez a mondat, de már az ehhez köthető illat, a pult közelében megtalálható, jellegzetes közétes mérleg, mind-mind a régi időket idézheti.

Mikor alakult meg az első közért?

Az első Közösségi Élelmiszer-kereskedelmi Rt., vagy is a Közért megközelítőleg 70 éve, 1948-ban nyitotta meg kapuit. Ekkor több, mint 300 budapesti, illetve 31 vidéki közért várta a háziasszonyokat, gyermekeket, családokat, fiatalokat és időseket - egyszóval mindenkit, aki vásárolni szeretett volna. 

Ekkor még eleinte egy szakképzett eladó segítette vásárlásunkat, majd a későbbiek folyamán már saját magunk, önkiszolgáló módon válogathattunk a kenyerek közül, választhattunk Sertésmájkrémek, illetve a híres Bambik kapcsán. 

Létrehozásuk célja az volt, hogy megfékezzék a rohamosan növekvő élelmiszerárakat és olcsóbban jussanak hozzá az emberek a különböző termékekhez. A bezárásuk felé, 1996-ig összesen 1600 boltot hoztak létre, melyek a pályafutásuk vége felé közeledve, elsősorban már csak Pestre koncentráltak.

Hogyan is néztek ki a közértek?

Miután megkaptuk vagy a későbbiekben kiválasztottuk termékeinket, utána, ha szerettük volna, mehettünk a kávédarálóhoz – erre pedig már az üzletbe való belépéskor a jellegzetes kávéillat emlékeztetett minket. Mint láthatjuk, tehát nem véletlenül forrt össze maga az illatélmény a közértekkel. Amennyiben elég ügyesek voltunk, a masina oldalát megütögetve a már ledarált kávénk összes őrleményét haza tudtuk vinni.

Ahogy beléptünk a boltba, a már említett aromától bódultan nyúlhattunk a jellegzetes, általában zöld, piros, sárga, kék vagy narancssárga árnyalatokban pompázó, műanyag, kisebb méretű kosárhoz, hiszen ekkor még szó sem eshetett a manapság már nagyobb darab bevásárlókocsikról.

Ezeket a kosarakat pedig rendszeresen rogyásig teletöltöttük a különböző konzervekkel, Traubival, turista szalámival, de esetenként egy-két joghurthab, fagyipor is került a kupac tetejére.

Aki már gyakorlott volt, és gyakran járt erre az ominózus helyre, az már saját, strapabíróbb, fémből készült, összehajtható bevásárló cekkerrel érkezett. Ez biztosította nem csak a kényelmesebb vásárlást, de a könnyebb hazautat is.

A közértekben szinte mindent meg lehetett találni, ami az ebédhez, vacsorához kellett – voltak, akik gyorsabban, de akadtak olyanok is, akik ráérősen, tásaiknál sokkal lassabban szemlélték a kínálatot és igyekeztek kitalálni, mire is van szükségük. Arról nem is beszélve, hogy nem csak a létfontosságú termékeket találhattuk itt meg – amennyiben ajándékot szerettünk volna adni valakinek, azzal kapcsolatban is kielégíthettük igényeinket. A gyermekek nagy örömére pedig édességekből és nassolni valókból is nagy volt a kínálat, vagy legalábbis a ’70-es, ’80-as évekhez mérten. A tea mellé tökéletesen passzoló Terefere keksz vagy Vaníliás karika, a fiatalok kedvencei közül pedig Dunakavics, Medvecukor, Kajla vagy Tibi csokoládé is kerülhetett a kosárba. Ajándékok kapcsán pedig a közkedvelt Macskanyelv és a Konyakmeggy dukált.

Eleinte, mint már említettem, a közértek nem voltak önkiszolgálóak – a fehér köpenyes eladók segítették az érkezőket a pult mögül. Rajtuk múlott, melyik kenyeret, vagy éppen melyik rúd szalámit vihettük haza egy-egy nap.

A híres, kezdetleges közértes csemegepultokat már csak nagymamáink ismerhették, ugyanis ezeknél is csupán eladó segítségével vásárolhattak az emberek a Mackósajt, kenőmájas, turista szalámi közül, de csábító volt a Trapista sajt is a pultból. Itt is minden adott volt, hogy tökéletes szendvicseket készítsünk.

Ugyanakkor, a mai napig vannak még elvétve közértek, de ezek már csak nevük kapcsán idézik a retró üzleteket, melyek 1955-ben váltak önkiszolgálóvá. 

A kép forrása: Fortepan / Kovács Márton Ernő