funyiras 598 449x381

Akik kertes házban élnek, pontosan jól tudják, hogy a fűnyírás bizony egy nehezebb feladat, akár heti 2x is sor kerülhet rá, attól függően kinek milyen gyorsan nő a fű az udvarán.

Az emberek nagy része a hétköznapokon dolgozik, 16, vagy 17óráig a munkahelyén van átlagos esetben, ezt követően ér csak haza. A kisgyermekes családok délutánja még zsúfolt is lehet, ugyanis a legtöbb foglalkozás, sport tevékenység a késő délutáni órákra tevődik, ami miatt a szülők szinte este érnek haza, teljesen fáradtan. A hétköznapokat kiteszik az ilyen napok, sok családtól hallani, hogy mire megvacsoráznak, lezuhanyoznak és lefektetik a gyerekeket, szinte már késő éjszaka van, a kerti munkálatokra pedig végképp semmi idejük, ezeket csak hétvégén tudják megcsinálni.

Igen ám, létrejött azonban egy rendelet, ami szerint a kertes házban élőknek tilos a hét egy bizonyos napján “hangoskodniuk”, vagyis füvet nyírni. Az ingatlanok tulajdonosaira a házuk táján, illetve bizonyos közterületeken is hárulnak bizonyos feladatok, amiket nem csupán a jogszabályi rendelkezések miatt, hanem közösségünk érdekében is el kell végezniük-figyelmeztet egy fővárosi jegyző. Ezek a feladatok a következők:

minden ingatlant a tulajdonosa, kezelője vagy használója köteles megművelni, illetve rendben tartani, a hulladéktól és a gyomnövényektől – különös tekintettel a parlagfűre – megtisztítani;
ugyanez vonatkozik az ingatlan körüli közterületen található gyalogútszakaszra (pl. járda) és az esetlegesen ott található zöld sávra is;
a házhoz tartozó gyepfelület, virágágyások és fák gondozása is a tulajdonos feladata;
nem szabad megfeledkezni a járda, a kapu- és garázsbejáró tisztán tartásáról sem;
az ingatlanhoz tartozó járdaszakasz melletti csapadékvíz-elvezető árkok tisztítása, gyomtalanítása, és a járműbehajtók
átereszeinek rendszeres karbantartása, tisztítása, gyommentesítése is a tulajdonos feladata, ahogy a csapadékvíz zavartalan lefolyásának biztosítása is;
az ingatlanunkról kihajló faágakat le kell gallyazni, hogy így biztosítsuk a balesetmentes közlekedést;
a járdaszakaszok feletti ágakat is vissza kell metszeni, sarokház esetén a beláthatóságot biztosítani kell.

 Aki ezeket nem végzi el, jogilag felelősségre vonhatóvá válik és közigazgatási bírsággal is sújtható.
Azt tehát már tisztázódott, hogy a ház körüli zöldfelületeket a lakóknak, tulajdonosoknak kell rendben tartaniuk, már csak az a kérdés, hogy megtehetik-e ezt akár vasárnap este 8-kor vagy reggel 6-kor. Az erre a helyzetre vonatkozó alapszabályokat egy 2008-as rendelet rögzíti, miszerint reggel 6 és este 22 óra között megengedett a zajkibocsátás, lakott területen belül 50-55 decibelig. Este 22 óra és reggel 6 óra között ez a szint 40-45 decibelre csökken, ennél magasabb zajongás már csendháborításnak minősül.

A fűnyírásra -mivel az külső zajforrásnak minősül- viszont ennél szigorúbb szabályok vonatkoznak-írja a FEOL.hu. Eszerint hétköznapokon reggel 7 és este 20 óra között szabad csak füvet nyírni. Hétvégéről vagy munkaszüneti napokon ugyanis még inkább korlátoltabbnak kell lennie a zajkibocsátás mértékének: szombaton reggel 9 és dél között megengedett egy minimális zajkibocsátás, míg vasárnap és munkaszüneti napokon abszolút nem lehet zajt csapni.

Kivéve, ha az önkormányzat máshogy nem rendelkezik. Ők ugyanis hozhatnak saját rendeleteket, melyben módosítják a településre vonatkozó zajvédelmi és zajkibocsátási szabályokat. – olvasható a ripost.hu-n.

A lakók nyugalmának biztosítása érdekében kertépítéssel és zöldfelület-fenntartással kapcsolatos, zajt keltő tevékenység (pl. fűnyírás, motoros fakivágás, kerti traktor működtetése) végezhető:
munkanapokon 7.00 óra és 20.00 óra között,

szombaton és jogszabály által pihenőnapnak minősített napokon 9.00 óra és 12.00 óra között, valamint 15.00 óra és 18.00 óra között végezhető,

vasárnap és munkaszüneti napokon ilyen tevékenység nem folytatható.

Forrás