robert fico shooting

A szlovák kormány szerdai ülését követően Nyitrabányán egy férfi meglőtte Robert Fico szlovák miniszterelnököt. A rendőrség egy 71 éves gyanúsítottat őrizetbe vett. FRISSÍTÉS: Erik Tomáš (Hlas) munka-, szociális és családügyi miniszter szerint a kormányfő állapota továbbra is súlyos. A Markízának azt mondta, hogy még mindig műtik. Tomáš szerint hosszabb operációról van szó, mert a támadó több belső szervet is eltalált.

A legrissebb információk szerint Ficót a gyomrán és a karján érték a lövések. A lövések azután dördültek el, hogy valaki azt kiabálta, „Robo, gyere ide”. Úgy tűnt, a kormányfő épp kezet fogott volna valakivel, amikor eldördült a lövés. A helyszínen három–négy lövést lehetett hallani. A Dennik N-nek nyilatkozó egyik szemtanú látta, amint Fico a földre esik, ezután már csak véres sérülést látott a kormányfő mellkasán és fején. Hogy a sérülések milyen súlyosak voltak, nem tudta megállapítani. A helyszínt és a környéket evakuálták. A szlovák parlament ülését felfüggesztették.

 

A szlovák kormányhivatal rövid közleményében arról ír, Ficót életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba, miután a beavatkozás szükségessége miatt túl sokáig tartott volna őt Pozsonyba szállítani. A kormányfőt Besztercebányán a helikopterről hordágyon vitték a sürgősségi osztályra. 

A Denník N arról ír, Robert Fico kormányfő eszméleténél volt, kommunikált, amikor négy órakor a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórházba szállították. A lövés a hasát és a bal karját érte. Előbbi súlyos.

Ha Robert Fico kormányfő hosszabb orvosi ellátásra szorul, helyére valamelyik miniszterelnök-helyettes lép, ő hívja össze és vezeti a kabinet ülését. A négy miniszterelnök-helyettes közül nagy valószínűséggel Robert Kaliňák védelmi miniszter veheti át a kormányfői teendőket - írta az Új Szó. 

Gyimesi György korábbi parlamenti képviselő, a szlovákiai magyar párt, a Magyar Szövetség politikusa az Indexnek elmondta: „Egyszerűen hihetetlen, ide vezet a gyűlölet, amit Robert Fico és a kormánya ellen szított az ellenzék, valamint a liberális és progresszív média. Nem tudták sehogy eltávolítani őt a kormányból, annak ellenére, hogy valóságos hadjáratot indítottak ellene a választási kampány kezdete óta. Szörnyű, hogy ez idáig fajult”.

 

A támadót azonnal elfogták

A Markíza szerint a Robert Fico miniszterelnök ellen elkövetett merénylet elkövetője egy 71 éves férfi. Az illetőt Juraj Cintulának hívják, egy lévai íróról van szó. Az eddigi információk alapján a férfi a kormányülésnek helyet adó kulturális központ előtt várta a többi érdeklődővel a kormányfőt, majd megszólította, s amikor az kezet akart adni neki, akkor több lövést adott le rá. A rendőrök azonnal lefegyverezték a merénylet után.

A Ma7 portál beszámolója szerint Juraj Cintulának, vagyis az elkövetőnek több verseskötete jelent
meg, korábban biztonsági őrként is dolgozott, ezért is lehetett fegyvertartási engedélye. 
2016-ban a munkájából adódóan egy támadás áldozata lett abban az üzletközpontban, ahol éppen tevékenykedett, egy fiatal feltehetően kábítószer hatása alatt támadott rá. Az elkövető fia megdöbbenéssel értesült a hírről. Arra a kérdésre, hogy az apja táplált-e komolyabb gyűlöletet a kormányzó Smer párt iránt, annyit válaszolt, nem erre a fromációra szavazott. Az Index beszámolójában megjegyezte, hogy egy 2019-es lévai online cikkben Juraj Cintulát baloldali íróként mutatták be.

Iohannis is elítélte a miniszerelnök elleni támadást

„Sokkolt, amikor megtudtam, hogy Robert Ficót, Szlovákia miniszterelnökét meglőtték. Teljes és gyors felépülést kívánok neki. Határozottan elítélem az ilyen jellegű szélsőséges cselekedeteket, amelyek alapvető európai értékeinket veszélyeztetik” – olvasható Iohannis X-bejegyzésében.

Marcel Ciolacut bevallása szerint „mélyen megdöbbentette” az a Szlovákiából érkező hír. A kormányfő szerdán az X közösségimédia-platformon jobbulást kívánt a szlovákiai politikusnak.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Rishi Sunak brit miniszterelnök, Petr Pavel cseh elnök, Věra Jourová uniós biztos és Olaf Scholz német kancellár is határozottan elítélte a Robert Fico miniszterelnök elleni támadást.

Vlagyimir Putyin orosz elnök felháborítónak nevezte a Robert Fico (Smer) elleni merényletet – közölte a Kreml. Putyin szerint „ez a förtelmes bűncselekmény nem igazolható”.