arany01564 eqPwkzksb md

 

A Börzsöny hegység mélyén hatalmas arany- és ezüstkészletek lehetnek, melyek mennyisége a világ számos részén ritkaságnak számítana. 

Nemrég egy magyar vállalkozó merész elképzeléssel rukkolt elő: évtizedek után újraindítaná az aranykitermelést a hegységben.

A közelmúltban újabb fejlemények történtek a projektben, melynek eredményeként augusztusban bejegyezték a Cégbíróságon a Börzsöny Aranybánya Koncessziós Bányatársaság Zrt.-t, amely a projekt kivitelezéséért felel majd. Emellett a szakhatóságok is megerősítették az eddigi kutatási eredményeket, melyek alapján biztató jövőképet vázolnak fel a térség számára, írja az Origo.

Az aranybányászat ügye nemsoká újabb fázisba léphet, mivel a projektet elindító Hun-Bányászat Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Kft. már több feltételt teljesített a koncessziós pályázati kiírás benyújtásához. Az eljárás még folyamatban van, de a haladás egyértelmű. Augusztus közepén sikeresen bejegyeztették a 20 ezer euró, vagyis nagyjából 75 millió forint törzstőkével rendelkező Börzsöny Aranybánya Koncessziós Bányatársaság Zrt.-t, amely a kitermelést fogja irányítani.

Mint ismeretes, korábbi kutatások szerint Nagyírtáspuszta és Rózsabánya környékén jelentős mennyiségű arany és ezüst található. A tervezett beruházás nemcsak a nemesfémek felszínre hozatalát ígéri, hanem komoly társadalmi és gazdasági előnyökkel járhat a környező települések számára is, új munkahelyeket teremtve és fellendítve a helyi gazdaságot. Az aranykitermelés beindítása a Börzsönyben így nemcsak a bányászati ágazatot mozdíthatja előre, hanem az egész térség jövőjét is meghatározhatja. 

Forrás