A hamvasztás témára, egyáltalán a halál témára sokan morbid eseményként tekintenek, ám ez felületes
elgondolás.
Akár így, akár úgy fejezzük be a földi létet, akárhogy próbálunk kitérni előle ez az élet része, utolsó fázisa
– és valójában érdekli is mindenkit, csakhogy a félelem is ott van erősen
Régen a hamvasztáshoz az elhunyt előzetes hozzájárulását is kérték. Vagy írásos formában, vagy pedig
tanuk előtt szóbeli akaratnyilvánítást.
Manapság már lényegesen egyszerűbb az egész, csak hatósági hozzájárulás kell, ez meg érhető, hisz csak
biztosan lezárult ilyen-olyan vizsgálat esetén hamvasztható az elhunyt.
Ami legjobban izgatja az embereket a témával kapcsolatban – az a tényleges hamvasztás menete.
Nem véletlen, rengeteg tévhit, és felnagyított mendemonda kering róla.
Az egyik ilyen: mikor betoljuk az elhunytat a kemencébe, akkor a hő hatására felül. Ezért a
hamvasztómester elvágja az inakat még a kemencébe kerülés előtt.
Ez egy nagy butaság. Régen direkt húzták vele az embereket.
Egykor volt a városban egy idős hamvasztómester, aki nagyon élvezte azt, ha rémísztgethette az
embereket.
Szeretett a középpontban lenni, úgy tetszelegni, hogy valóban bennfentes. Bennfentesebb, mint bárki a
témában.
Na, ő terjesztette el a felülős eseteket.
Valamikor régen még nem gázfűtésű volt a hamvasztókemence, hanem széntüzelésű. Ennek egyik
hátránya volt, hogy egyenetlen volt a hőhatás. Így aztán a kezdeti időkben előfordulhatott, hogy a test
megmozdult az egyenetlen hőhatás miatt, de olyan fokú mozgás lehetetlen lett volna, mely felüléshez
vezet.
A hamvasztómester feladata között pedig nem szerepel a testhez való hozzáérés, gépeket, kemencét
kezel, és a hamvasztással kapcsolatos egyéb teendőket végzi el.
Nem igaz az sem, hogy alá gyújtunk az elhunytnak.
A kemencét üresen felfűtjük 7-900 fokra, majd betoljuk az első hamvasztandó testet olyan koporsóban,
amit a család megrendelt. A meleg hatására öngyulladás megy végbe, mégpedig egy pillanat alatt, és
azonnal elkezd égni minden. Sokkal nagyobb hőfokon, mint az eredeti volt.
Egy teljes folyamat nagyjából háromnegyed órát tart.
Viszont a rákos betegek, és az alkoholistáknál ez az idő hosszabb, pontosan senki nem tudja
megmondani mitől.
Utoljára a szív ég el.
Maga a látvány – bár természetesen megrendítő, elgondolkodtató – de tiszta, ünnepélyes, és természetes.
Semmi irtózat, semmi borzalom.
A kramatóriumokban általában vannak hamvasztási napok, amikor egyszer “gyújtjuk” be a kemencét, a
továbbiakban a test saját maga ég.
Az sem valós, hogy keveredhetnek a testek. Ha csak nem történik valami eget verő figyelmetlenség –
lehetetlen, hogy mást hamvasztanak, mint a kiírt. A testen is vannak azonosítók, a koporsóban is.
Ráadásul a folyamat során kötelező a többszöri ellenőrzés. Ha valami kétség merül fel, abban a
pillanatban a folyamat leállítódik.
Butaság az, hogy egyszerre több testet is hamvasztunk. Ilyen csak olyan értelemben fordulhat elő, mint
hogy sokszor egyszerre két hamvasztókemence működik egy jobb, és egy baloldali. Közötte pedig a
közlekedő útvonal, vagyis a helyiség bejárata. Egyikbe az egyik, másikba a másik koporsó kerül, lehetetlen
is lenne másképp, hisz csak egy fér be, csak annyi hely van, hogy betolható legyen a koporsó. – Erre a
célra egy villás szerkezetünk van, ami legjobban a targonca emelőlapjára hasonlít.
Nem hagyunk a testből hamvakat a kemencében – ez is a hamvasztómester feladata – egy szerszám
segítségével mindent kihúzunk, és egy olyan szerkezetbe rakjuk a maradványokat, ami egy
betonkeverőhöz hasonlít, fém golyókkal egyetemben. Ennek a szerkezetnek a dolga, hogy a
maradványokat – amik még egyben vannak – összezúzza, hogy por szerű anyag legyen.
Tudni kell, hogy ekkor a hamvak között már csak a csontok, és a ruha marad – a koporsó hamvaival
együtt. A szervetlen anyag. Minden más égés közben a kéményen keresztül távozott.
Ha volt arany véletlenül az elhunyton, vagy volt arany foga – az a hamvasztáskor megsemmisül,
szabályosan elpárolog a magas hőfok miatt (amúgy szabálytalan vele hamvasztani, vagy temetni)
Az orvosi inplantátumokat sem adjuk el, ugyanis ezek már régen csak ötvözetek, semmi értékes anyag.
Amikor kihűltek a hamvak, akkor belerakjuk egy belső urnába, amit majd lehegesztenek. De előtte
belekerül egy agyagból égetett lapocska, melyen egy azonosító szám van. Ez alapján be tudják bármikor
azonosítani az elhunytat. Olyan,mint egy személyi.
Bár fölösleges dolognak tűnik, de mint mindennek, ennek is oka van.
Jó ideje engedélyezett már, hogy a családnak kiadják a hamvakat. Viszont előfordult már a
történelemben, hogy itt-ott találtak elhagyott urnákat. Valami miatt terhessé vált, nem tudtak mit kezdeni
vele, próbáltak megszabadulni tőle.
Bokor alatt, padláson, vagy megkísérelték a temetőben elásni valahol.
Az azonosító viszont ilyen esetben biztos pont, tudható belőle, hogy ki a felelős az elhunyt nyugalmáért,
melyik rokon.
Van, ahol hamvasztáskor kérik, hogyha lehet ne legyen az elhunyton műszálas ruha, hogy mérgező
anyagok ne távozzanak az égés folytán. Ezt nem mindig tartják be, viszont elég komoly szűrőrendszer
működik a kemencék felett.
Manapság már a városokban a temetések nagy százalékát a hamvasztások adják. Ennek oka részint az
anyagiak, – hisz a sírhely drága, és ez a fajta temetkezés lényegesen olcsóbb, mint a koporsós,
hagyományos – részint a helyhiány.
Sajnos ez a téma manapság még mindig félelmet kelt – sokan hallani sem akarnak róla – úgy vannak vele,
ha nem beszélünk valamiről, akkor az nincs is….