Sokszor találkozhattak már a kedves olvasók is azzal a jelenséggel, amikor valaki gyerekként kezeli a házastársát, partnerét, de nem azért feltétlenül, mert gyerekesen viselkedik az illető, hanem mert a dirigálás, a mindenre rákérdezés, a túlgondoskodás a vérében van. Van, aki ezt szóvá is teszi a párjának, de vannak, akik csendben tűrik az efajta kommunikációt. Nyugaton viszont úgy tűnik, továbbgondolták ezt a “szerepjátékot”, ugyanis egyre több olyan kapcsolat van már, ahol az egyik fél a szülői, a másik pedig a gyermeki szerepet játssza. A kellékek ehhez egészen meghökkentőek, ugyanis a gyerek szerepében tetszelgők pelenkát hordanak, amit a partnerük cserél nekik, ha ne adj Isten becsúszik egy kakibaki, sírnak és dacolnak a “szüleikkel”, büntetést is kaphatnak és rácsos ágyban alszanak.

Szokták mondani, hogy megérett a világ a pusztulásra. Nos, amikor először szembesültem az úgynevezett ageplay-jelenséggel, egyből egyetértettem ezzel a mondással. Az ageplay ugyanis egy olyan fetisizmus, amikor felnőttek döntenek arról, hogy éppen hány évesek akarnak lenni és ennek megfelelően viselkednek. Sokan a babakort választják, ezért partner is kell a játékhoz, aki általában a házastársuk/élettársuk, aki gondjukat viseli.

Angliában a negyvenes éveiben járhat Phil, aki feleségével pelenkáztatja be magát, mert saját elmondása szerint szeret bepisilni, de az is előfordul, hogy a földhöz vágja magát és sír, amíg meg nem kapja, amit szeretne. A nagydarab, szakállas férfi nyunyókázik is, akárcsak egy kisgyermek, és kikapcsolja, hogy így viselkedhet. Ilyenkor nem foglalkoztatják a felnőtt dolgok, a számlák, a munka. Felesége pedig boldogan gondját viseli, állítása szerint szorosabb lett a viszonyuk. Gyereket sosem terveztek, viszont az asszony most örül neki, hogy a szülési fájdalmaktól megkímélve magát végül is lett egy gyereke. Az már csak részletkérdés, hogy a babája egy fejjel magasabb nála, szakállas, kopaszodik és körülbelül 120 kiló.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy az ilyesmi szerepjáték tartalmazza-e a szexuális együttlétet, de ez megbeszélés kérdése. Mindenesetre erős fantázia kell ahhoz, hogy valaki intim kapcsolatot létesítsen a partnerével, akit pár perccel ezelőtt tett tisztába. Ám lehet, hogy csak én vagyok ennyire földhözragadt.

Nézzünk egy másik esetet, amikor a nő a baba. A 27 éves Michell 35 éves férjével Tennessee-ben él, és tulajdonképpen sosem esik ki a szerepéből, mert ő egész nap kislányként él. A férje őt is pelenkázza, a fürdőkádban játszik, mesét néz és színez. Náluk azért vannak szabályok is. Ha Michelle valamit megszeg, akkor egy táblában vezetik azt. Ha jó, akkor zöld pipát kap, a figyelmeztetést a sárga pipa jelzi, a piros pedig, ha rosszul viselkedett. Ekkor el is fenekeli a férje, amit Michell nem bán.

Úgy tűnik, a mai haladó világban már nemcsak a nemét, de a korát is meghatározhatja az ember. Azért arra kíváncsi lennék, ha majd egyszer úgy alakul, hogy tényleg pelenkát kell viselniük ezeknek a személyeknek, akkor is így fogják-e élvezni, illetve mi lesz akkor, ha a szülő szerepben lévőnek lesz szüksége pelusra? Akkor jön el az a pont, hogy a baba hirtelen felnő és gondoskodik a szülőről? Akárhogy is lesz, ezeket az embereket kezelni kéne és megtalálni a gyökerét annak, hogy miért ilyen deviáns a viselkedésük.