Felszólították az Európai Bizottságot, hogy lépjenek közbe a Magyarországon zajló, a piacot befolyásoló események miatt.




„Ami jelenleg történik, az nem más, mint bizonyos vállalkozások szándékos kiszorítása a piacról” – közölte a Politico-val az egyik külföldi hátterű, magyarországi kiskereskedelmi hálózat névtelenséget kérő illetékese.





Panaszával, az, Aldi, a Lidl, az Auchan, a Penny Market, a Spar és a Tesco. is egyetért.

A magyar kormány által meghatározott körülmények között egyszerűen lehetetlen fenntartható módon nyereségesen működni,” az üzleteikre vonatkozó törvény „ellentétes az EU belső piacának alapelveivel” – idézte a Portfolio a benyújtott panaszt.

A lap felvette a kapcsolatot az érintett külföldi kiskereskedőkkel, akik vezetői mindannyian elzárkóztak attól, hogy névvel nyilatkozzanak.




A cikkben az árstop mellett kiemeli, hogy tavaly decemberben a parlament arról döntött, hogy 48 órával a lejárati dátum előtt ellenszolgáltatás nélkül be kell szolgáltatnia a 100 milliárd forint feletti éves forgalmú láncoknak az élelmiszereket, illetve, hogy idén tavasszal arról határoztak, hogy a válságkezelésre és a költségvetési helyzet javítására hivatkozva 2,7 százalékról 4,1 százalékra megemelték ezen szereplők számára a különadó kulcsát.