Döbbenetes tragédia Nagykőrösön: hibás kábel okozta áramütés miatt halt meg egy kisgyermek

 




Együtt áll a bíróság elé egy nagykőrösi tini és egy villanyszerelő, akiknek az együttes hibája miatt tragikus körülmények között vesztette életét egy kisfiú a településen. A családnál ugyanis már a szörnyű esett előtt kiderült, hogy korábban szabálytalanul vezették be a villanyt, ezért gyakran azt vették észre, hogy a házban lévő elektromos tárgyak megrázzák őket. 





 

A fiúk anyukája azonnal értesítette erről a szolgáltatót, akik gyorsan kikapcsolták az áramot, és figyelmeztették a nőt, hogy hívjon szakembert. Az anya nagyobbik fia fel is keresett egy villanyszerelőt, aki rögtön rájött, hogy a kábelezésben lehet a hiba, és ehhez új, szakszerűbben vezetett kábelre és egy új szivattyúra is szükség lesz.

Ekkor azonban a tini meghozta a végzetes döntést, közölte: azt bizony ő is ki tudja cserélni.

A szerelő ezt el is fogadta, és ráhagyta a fiúra a szivattyú bekötését. 




A fiatal kicserélte a szivattyút, amiről a szerelőt és a szolgáltatót is értesítették, akik ekkor nyugodtan vissza is kapcsolták az áramot. Bár ne tették volna! A gépek ugyanis továbbra is ráztak a házban, így a fiú gondolt egyett, és a szerelő és a szolgáltató tudta nélkül visszakötötte a korábbi, hibás kábelt, méghozzá olyan életveszélyesen szakszerűtlenül, hogy az nem sokkal később a kisöccse életébe került: a gyereket ugyanis egy vasból öntött kádban fürdette a testvére, amikor viszont pár percre egyedül hagyta, és a kisfiú vizet akart engedni a kádba, véletlenül hozzáért a fém csaptelephez, ami aktiválta a hibás szivattyút, ez viszont 230 Voltnyi áramot vezetett a vaskádba.

 

Bár a fiúcskát azonnal kórházba szállították, és az orvosk hetekig harcoltak az életéért, végül a szervezete feladta a harcot, és egy hónappal később életét vesztette. Bátyja és a szerelő kedden állnak a Nagykőrösi Járásbíróság elé.