Borzasztó részletek láttak napvilágot Bognár János, a Sztárban sztár leszek! versenyzőjének haláláról.

Bognár János a Sztárban sztár leszek! egykori versenyző augusztus elején ment nyaralni a barátaival Olaszországba, ahol már az első napon megtörtént a szörnyű tragédia: János első este egyedül ment el sétálni, de sajnos még reggelre sem ért vissza a szállásra.




Barátai felhívták, ám a telefonját egy olaszul beszélő hölgy vette fel, ám amit a nőtől megtudtak arra nem voltak felkészülve. Barátjukat, Jánost az éjjel közlekedési baleset érte.





János súlyos koponyasérülést és bordatörést szenvedett, életveszélyben volt, az intenzíven kezelték. 5 hétig küzdött az életéért ám sajnos, szervezete feladta a harcot.

Hátborzongató azonban az az információ ami most napvilágot látott: Bors úgy tudja, hogy le akarta mondani a nyaralást, de a barátainak nem tudta megmagyarázni miért…egész egyszerűen csak így érezte.




Két barátjának is azt mondta az indulás előtt, hogy van egy olyan érzése, hogy ő Palermoból nem jön haza élve.

A társai azonban nyugtatták, hogy ne beszéljen ilyeneket, minden rendben lesz.

A motoros aki elütötte Jánost, nem rendelkezett érvényes műszaki vizsgával. A motoros nem sérült meg, de komoly büntetésre számíthat, ugyanis elvette János életét, valamint a motoron vele utazó nő gerinctörést szenvedett.

borsonline.hu